2012. október 22., hétfő

12.rész

+18! Ha nem bírod a véres dolgokat ne olvasd el, bár próbáltam enyhén fogalmazni egyes helyeken!



  A következő napok nem teltek valami izgalmasan,de nem is volt ez annyira nagy baj. Carlisle rám parancsolt,hogy még minimum 3 napig maradja ágyban és pihenjek. Na ezt nagyon jónak mondja ,főleg hogy hiperaktivitásban szenvedek már kiskorom óta.De megígértem Alecnek, hogy szót fogadok és akkor a hétvégén elvisz engem egy szép helyre... mondhatjuk úgy is hogy egy randira..az elsőre.
 Így pénteken Alice felöltöztetett egy kényelmes ,mégis szerinte szexi túraöltözékbe, bár nem értettem, hogy minek így kiöltözni, hiszen tutira össze fogom piszkolni magam.
-Indulhatunk?-jelent meg hirtelen Alec- kicsit sokat fogunk sétálni, szóval jó volna elindulnunk, persze ha visszaakarunk érni sötétedésig.
-Mehetünk-bólintottam, miközben a vállamra kanyarítottam a kabátom, majd az oldalán lesétáltam a földszintre- sziasztok- köszöntem el a többiektől- majd jövünk!- és már ott sem voltunk- Alec hirtelen a karjába kapott és sprintelni kezdett egyenesen be az erdő közepébe- nem úgy volt, hogy túrázunk?- bújtam a mellkasához és teleszívtam a tüdőm a csodálatos illatával, ami elkábított-hm.
-Mi az?-nézett le rám.
-Az én vérem is olyan részegítően hat rád, mint a te illatod rám?-szippantottam még egyet, mire beleszédültem.
-Nem tudom pontosan, hogy én hogyan hatok rád..
-Legszívesebben rád vetném magam-csusszant ki a számon, még mielőtt elgondolkodtam volna azon, hogy mit mondjak- persze nem ....izé úgy értem..
-Én is így vagyok vele- állt meg és állított talpra, majd két tenyere közé fogta az arcom-én is nagyon szeretlek és ha nem lennél porcelánból...-sóhajtott fel, majd gyengéden egy csókot lehelt az ajkaimra-szeretlek.
-Én is-húztam vissza-nem kell várnunk az érettségiig-húzódtam el tőle-akár holnap is..
-Nem szeretném elhamarkodni. Hiányozna az emberi törékeny Ivett, akit úgy babusgathatok, ahogy kedvem tartja. Ha átváltoznál, már nem tudnám ezeket megtenni, mert magad is képes leszel megvédeni magad.
-Szóval egyenlőre jobban bejövök neked emberként-gondolkodtam hangosan.
-Szeretem megvédeni azt akit szeretek-karolt át és elkezdett húzni az egyik irányba.
-Sokat fogunk gyalogolni?-kérdeztem kíváncsian.
-Most egy ideig igen, ugyanis engedélyt kértünk arra a falkától, hogy átlépjük egy időre a határvonalat. Nem szeretnék hirtelen ellenségesen megjelenni- magyarázta nagy döbbenetemre. Nem is tudtam, hogy ilyen jó kapcsolat alakult ki közöttük. Ennek nagyon örültem.
  Miután átkéredzkedtünk a határon még jó pár kilométert tettünk meg..legalábbis én így éreztem. Egy biztos holnapra várható egy jó kis izomláz. Legalább megtudom akkor, hogy létezik ott is izmom, ahol addig nem is tudtam.
  A nap már magasom járt. sőt szerintem már ereszkedett le, mikor Alec hirtelen megfordult és a hátam mögé osonva letakarta szemem és úgy vezetett tovább.
-Nekem elkapj, ha orra szándékoznék esni!-mosolyogtam.
-Vigyázok rád ne aggódj- vigyorgott a hangja alapján.
-És mit szeretnél nekem mutatni?
-A másodig legszebb csodát,amit valaha láttam-felelte-legalábbis ebben a városban-mondta.
-És mi az első?-kíváncsiskodtam tovább.
-Buta vagy, hogy ezt megkérdezted-állított meg, majd elforgatott balra-természetesen te- csókolt bele a nyakamba, majd a kezeit a derekamra csúsztatta, felfedve előttem a gyönyörű tájat. Szavakba nem is lehet leírni,amit láttam.Fák magasodtak lentebb és egy kis patak vágott közöttük utat,ami magányosan,mégis boldogan csordogált közöttük,míg el nem érte a pár méteres zuhatagot-na mit szólsz?-húzott le egy farönkre az ölébe.
-Csodaszép- nyögtem elvarázsolva a látványtól- mikor értél te rá szétnézni és rátalálni erre a helyre?-bújtam hozzá.
-Több száz éven keresztül jártam a világot és sokszor megfordultam ezen a helyen. Itt mindig nyugalomra leltem. Ha kikapcsolódásra  vártam általában idejöttem és összeszedtem a gondoltaimat. Pl. ha dühös voltam idejöttem, míg tehettem.
-Ha valamikor berágnék rád vagy valakire és hosszabb időre eltűnnék, akkor  tudni fogod,hogy hol leszek majd és duzzogok.
-Rendben,bár neked egy nap lesz,mire Cullenétól eljutsz idáig-nevetett fel.
-Haragtartó típus vagyok, így képes vagyok több napra is eltűnni mindenki elől-Kérdezted csak meg a többieket, ugyanis ha Alice és Edward nem lenne, akkor anyuék talán soha nem találtak volna meg.
-Azt hiszem meg kell majd köszönöm nekik, hogy ennyire vigyáznak rád.
-Ezt úgy mondod,mint aki nem tudja elképzelni egy bizonyos személy nélkül a jövőjét- fordultam vele szembe és a karja közé fúrtam magam, ő pedig úgy ölelt magához, hogy majd megfulladtam, de jó eset, végre valakit magam mellett tudnom.
-Igen. El sem tudom képzelni milyen szörnyűségeket követtem volna el a Volturinál, ha ott maradtam volna-simogatta a buksim- most meg már nem tudom elképzelni, hogy mit csinálnék akkor, ha nem lennél itt velem.
-Nos az hamarosan kiderül, ugyanis nekem suliba kell mennem hétfőtől. A betegszabim csak erre a pár napra szólt. De mi lenne ha te is beiratkoznál a helyi gimibe?-néztem fel rá csillogó szemekkel.
-Nem nem lehet.
-Miért?
-Ahogy te is mondtad nemrég én Volturi hercege vagyok és bár nem tartanak nagyon számon minket, elég furcsán jönne ki, hogy egy eldugott kisvárosban járok suliba.
-Á.Tényleg.Bár belegondolva nem sokat láttalak titeket a tv-ben, sőt egyszer sem láttalak.
-Nem szeretjük a nyilvánosságot-mosolygott rám.
-Gondolhattam volna-nevettem fel és megcsókoltam-bár azt nem tudtam hogy szégyenlős vagy.
-Na megállj!!!-kezdett el csikizni és meg nevetve próbáltam elmenekülni előle.
-Hagyd abba kérlek- sikítottam- hagy abba, bármit megteszek csak hagyd abba-csúsztam le magam után húzva őt is,mire én lent ő fent. A hosszas csöndben csak néztük egymást.. legalábbis én elvesztem a gyönyörű szemeiben és megszólalni nem bírtam.
 Az egyik kezét gyengéden a fejem alá tette a másikat pedig a derekam köré csavarta, majd lassan elkezdett közeledni,végül egy csókot lehelt az ajkaimra és addig becézgette, amíg nem kapott valami választ.Nem kellett sokat várnia. A karjaimat a nyaka köré fontam és visszacsókoltam.Próbáltam nem nagyon feszegetni a határait,legalábbis amit ő húzott, meg. De mikor azt is átlépte már nem tudtam hogy mit engedhetek meg magamnak és mit nem.És azt hiszem itt romlott el minden. Hirtelen már nem volt ott, hanem kb. 20 méterre állt tőlem egy fa törzsének támaszkodva. Szemeit összeszorította és próbált nem levegőt venni.
  Miután egy kicsit megnyugodtam, vettem a bátorságot és felálltam a földről és tettem felé pár bizonytalan lépést, mire rám dörrent.
-Maradj ott ahol vagy!-morogta, Ha nem ismerném, a szemeiből azt olvasnám ki, hogy éppen azon gondolkodik, hogy hogyan szívja ki belőlem az összes vért- egyáltalán belegondoltál abba, hogy mennyire közel álltál ahhoz, hogy megöljelek?-hűha asszem ez egy kicsit durva megfogalmazás volt.
-Nem öltél volna meg-suttogtam.
-Hogy nem?-villant meg a szeme-ha ennyire ismered a korlátaimat, akkor jobban is figyelhettél volna-na asszem nálam most tört el a pohár.
-HOGY ÉN??  Nálad jobban senki nem ismeri a korlátaidat Alec! Amit te szabtál, azt is te lépted át nem én! Honnan tudtam volna, hogy meddig mehetek, ha nem próbálom meg?
- Nem rajtam kellene próbálkoznod!
-Hanem mégis kin? Hallod egyáltalán, hogy mit mondtál, vagy teljesen megsüketültél, vagy csak ömlik a szádból a baromság? Gondolkozz már egy kicsit a .....khmmm. Ha ennyire kiborít, akkor legközelebb szólj , hogy ne mozogjak, vagy valami, de ne rajtam töltsd kis a mérged, csak azért mert NEM ÉN hibáztam.
-Akkor mégis ki?
- Gondolkodj el rajta egy kicsit. Nem tehetek róla, hogy ilyen a vérem szaga.
-Szóval baj, hogy olyan vagyok, amilyen?
-Ezt egy szóval nem mondtam!
-De utaltál rá.
-Ez az forgasd ki a szavaimat.
-Nem forgatom ki, csak lefordítom- ordította.
-És mióta jelenti azt amit mondtál az, hogy nem tehetek róla azt, hogy ilyen a vérem szaga?-akadtam, ki-de ha nagyon szeretnéd hallani, akkor igen baj az, hogy az vagy ami. Nem ismerem a korlátaidat, főleg akkor nem miután te magad léped át utána! Legközelebb talán szólj, hogy ,mit csináljak vagy mit nem.
-Ha lesz egyáltalán legközelebb-morogta.
-Igen lehet szerencséd lesz és holnap elcsap egy kocsi. Legalább nem kell aggódnod egy olyan személyért, mint én-csattantam fel és sarkon fordulva elindultam visszafelé. Alig pár lépést tettem csak és már előttem is volt csillogó szemekkel.
-Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz-morogta, majd hirtelen eltűnt, teljesen egyedül hagyva engem az erőben. Persze ez nem is lett volna akkora nagy gond, de sejtelmem nem volt arról, hogy merről jöhettünk se pedig arról, hogy mennyi időbe telhet visszatalálni, főleg nekem, mivel Alec egy jó ideg futva hozott. Nekem az kb 12 óra lehet max 3, de nem is olyan nagy gond, ne is higgye, hogy kb éjfélre vagy csak holnapra érek haza, vagy esetleg megtámad egy vadállat és szétszabdal, de ááá ugyan ki vagyok én...egy senki pont ahogy mondtam neki és ezzel most be is bizonyította.
  Nem tudom, hogy mennyi ideje sétálhattam, nem is volt ismerős a környék, mégis mentem előre gondolva azt, hogy egyszer úgy is kiérek a falka területéből és akkor Alice biztosan meglátja, hogy hol vagyok, Már esteledett és áldottam az eget, hogy ettem Esme finom ebédjéből, így nem volt problémám az éhségtől, de a hideg... nagyon lehűlt az idő és az égen is sötét gomolyfelhők gyülekeztek, jelezve a közelgő vihart. Nem kellett neki sok idő, először csak néhány csepp esett le a földre, majd mint ha dézsából kezdték volna el önteni, úgy szakadt az eső. Pillanatok alatt eláztam, hiába is húzódtam egy fa alá, semmit sem ér. Naná, hogy nekem is ezen a napon kellett otthon hagynom a mobilomat! Vááá- csúsztam le a földre egy fa törzsének vetve a hátam. Talán van egy kis esély arra, hogy Alec lecsillapodik és visszajön értem.
  1 óra telt el, de semmi nem történ, még az eső sem csillapodott... vagyis történt, ugyanis kezdtem megfagyni, így jobbnak láttam talpra állni és tovább menni és mozgásban maradni. Hulla fáradt voltam és legszívesebben  aludtam volna, de jelen körülmények között kénytelen voltam másnapra hagyni a szunyálást. A legszörnyűbb az volt,hogy alig láttam, korom sötét volt, szinte csak botladoztam és tapogatózva kerültem egyről a kettőre, jó sok karcolást és kisebb sebet összeszedve. Csak imádkozni tudtam azért, hogy ne járjon a közelben egy kiéhezett medve, vagy egyéb éhes vadállat.
- Nocsak, kit látnak szemeim- szólalt meg valaki mögöttem, mire megfordultam, de senkit nem láttam. Biztos csak a kimerültség miatt hallucinálok. Mivel semmi gyanúsat nem vettem észre, mentem tovább, mire a második lépés után egy erős ütést éreztem a hátamon, aminek következtében nekirepültem egy fának- hát nem is köszönsz nekem Ivett?- szólalt meg megint a hang. Hát ez nem a szerencsenapom. Ha nem egy medve fal fel, akkor egy vérszomjas vámpír fog velem végezni. Próbáltam felülni és összeszedni magam, de egy porcikám nem mozdult, s a látásomat is homályosította a szemembe folyó vér miatt.- milyen régen láttalak, de főleg a családodat... ja hoppá őket már megöltem-nevetett fel.
-Vivien- suttogtam.
- Pontosan- guggolt le mellém- igen csábító az illatod, de ha nem gond először eljátszadoznék veled és kiélném rajtad a bosszúvágyam, amit Cullenéken nem tudok megvalósítani- ragadta meg a jobb csuklóm, majd teljes erejét kifejtve eltörte a kezem. Úgy sikítottam, mint eddig még soha életembe. Égett a fájdalomtól a karom és bármit tettem nem csillapodott.- lehet nem birom ki, hogy még ne igyak belőled-emelte az ép kezem a szája elé. Már nem érdekelt semmi,csak vártam, hogy vége legyen ennek a szenvedésnek és szűnjön meg minden fájdalom a testemben és a lelkemben is. Éreztem, ahogy a könyökhajlatomnál felsérti a bőröm egy csíkot húzva, amiből kiserkent a vér és a hideg leheletét, majd szájának hidegét, Miközben itta a számára édes nedűt, én egyre gyengébb lettem, nem tudtam kivenni a körülöttem zajló eseményeket, amik egycsapásra megváltoztak, de nem tudtam az okát, bármennyire szeretem volna megtudni.Még mielőtt teljesen elnyelt volna a sötétség, éreztem, hogy valaki felemel a nedves földről.