17. rész

17. rész

Alec szemszöge:

Ivett halk, egyenletes szuszogása és szívverése jelentette, hogy életben van. Bárki aki ránézett volna, azt mondaná, hogy meghalt. 3 nap telt el, s amint megérkeztek Cullenék Carlisle egyből kezelésbe vette. Aro addigra beszerzett minden, szükséges kórházi felszerelést és berendezte velük az egyik hatalmas szobát. 2 órán keresztül vizsgálta a doki szerelmemet. Arcáról mindenki le tudta olvasni, hogy Ivett nincsen valami jól.

- 3 bordája eltört, szerencsére nincsenek szilánkok, a jobb csuklója viszont... meg kell műteni. 3 felé tört és szilánkos. Belső vérzése nincs, a koponyája megrepedt, jelentkezhet nála ezért emlékezetkiesés, erős fejfájás és..

- Vakság- fejezte be helyette a mondatot Edward- de ennek kicsi az esélye. Ivettnek nem voltak problémái a látásával, mikor idehozták, csak pihennie kell és nem szabad felkelnie, ha magához tér.

- Az arcán zúzódások vannak, pár napon belül eltűnnek, sok vért vesztett, de nincs szükség vérátömlesztésre- mutatott Ivett könyökhajlatára, amin csúnya lila folt volt- kirántották, vagy kiszakadt a karjából az infúzió, azért talált Esme otthon olyan sok vért. A testén még vannak felületi sérülések, horzsolások, de azok nem annyira súlyosak, mint a többi.

- Mennyi idő míg magához tér?- kérdezte Aro.

- Holnap kora reggel.. hajnali 4-kor- válaszolta meg a kérdést Alice. A szeme homályos volt, miközben beszélt. A jövőt leste, s az egyik pillanatban összerezzent- ha javasolhatom tartsuk altatásban még... két napig. Jobban fogja viselni a helyzetet. És nem lesznek fájdalmai.

- Rendben- egyezett bele a doki, majd a kezébe vett egy injekciós tűt és az infúzió csövébe szúrva valami undorító szagú folyadékot nyomott bele.

Eltelt kép nap. Ivett arcáról eltűnőben voltak az ütések nyomai, puha bőrén pedig a horzsolások. Alice szerint 5 perc múlva magához tér, ami jelezte is a lélegzetvételének gyorsulását. Mindannyian ott álltunk az ágya mellett és a feszültség egyre csak nőtt.

- Mindjárt megőrülök!- morogta Jasper- nem lehetne egy kicsit megnyugodni?
- Bocsi Jas- nézett rá Alice- de mindannyian várjuk már, hogy Ivett újra köztünk legyen.
- Eddig is köztetek voltam- szólalt meg nagyon halkan Ivett, mire mindenki felé kapta a fejét- csak ki voltam ütve, KO- val, azt hiszem- hatalmas kő esett le  szívemről, mely több 100 éve nem dobogott.
- Hogy érzed magad kislányom?- lépett közelebb hozzá Carlisle.
- Mint akit összevertek- húzta el a száját, de nem nyitotta ki a szemét, mélyen, koncentráltan szedte a levegőt.
- Miért nem nyitod ki a szemed drágám?- kérdezte Esme.
- Mert, ha meglátom az infúziókat a karjaimban, akkor biztos hányok- válaszolta, mire Cullenék megkönnyebbülten felnevettek- nem vicces, érezni is elég.
- Te meg a tűfóbiád húgi- hahotázott Emmett.
- Ha-ha.
- Fáj valamid Ivett?- vette át a szót Jasper.
- Mint, ahogy mondtam, úgy érzem magam, mint akit agyonvertek, szóval a válaszom igen- sóhajtott fel, mire megrándult az arca- hagy találjam ki: bordatörés.
- Nem is egy- bólintott Carlisle- nem sorolnám el, mi minden bajod van, úgy hiszem te is érzed.
- Tökéletesen, de...
- Ne is álmodj róla- vágott a szavába Edward- most nem jön be, ha kiveszed az infúziókat, jobban leszek szöveged.
- Tűnés a fejemből!- szólt rá, majd lassan kinyitotta a szemét. Pislogott néhányat, ahogy hozzászokott a szeme a fényhez, majd körbenézett. Amikor meglátott, halványan elmosolyodott, aztán folytatta a nézelődést- mily nagy fogadóbizottság- értette ezt Aroékra.
- Carlisle a frászt hozta ránk, mikor felhívott és közölte, hogy a két nomád elrabolt és ide tartanak. Az pedig már hab volt a tortán, amikor megláttunk, ahogy becibálnak a nagyterembe- szólalt meg Aro- nem maradtak sokáig egy darabban.
- Megnyugtató- sóhajtott fel- alig vártam, hogy ideérjünk. Azért szívesen megnéztem volna a képüket, mikor nekik estetek- kuncogott, de az arcáról olvasva ez is fájdalmat okozott neki- au- tátogta- Alice?
- 2 hétig az ágyat nyomod még, 3 hét múlva felkelhetsz, de nem mozoghatsz sokat, 1 hónap múlva képe leszel egymagad, segítség nélkül járkálni, teljesen 2 hónap múlva leszel jól.
- Szuper- nyögött fel szerelmem.
- Nyugi húgi, Élvezd a lustálkodást, de ha unatkozol, Alec később biztos lefoglal- nevetett Emmett, mire Rosalie fejbe vágta, egyszerre Esmével, kedvesem arca pedig falfehérből tűzpirosra változott.
- Emmett Cullen! Várj csak amíg jobban leszek- fenyegetőzött Ivett.
- 2 hónap...lesz mit bepótolnod.
- Na jól van, mindenki kifelé!- avatkozott közbe Alice- Ivettnek szüksége van néhány emberi órára, Carlisle addig szedd ki belőle kérlek az infúziókat, majd ha elaludt visszateszed.
- Angyal vagy Alice- vigyorgott rá Iv, de rögtön lehervadt az arcáról, amikor Carlisle kivette a tűket belőle. Amikor végzett, Alice mindenkit kitessékelt a szobából, kivéve Rosaliet.

*

Ivett szemszöge:

 Miután mindenki kiment a szobából, Alice és Rosalie egyszerre lépett felém és segítettek talpra állni. Minden egyes mozdulat kínszenvedés volt, alig bírtam megállni, hogy sírva ne fakadjak, de sikerült legyűrnöm. Lassan betámogattak egy hatalmas fürdőszobába, ahol a nagy, kör alakú kád meg volt töltve meleg vízzel. Alice segített levenni a ruháimat, majd lecsavarta a derekamról a kötéseket, felfedve a csúnya zúzódásokat és foltokat, amik a bőrömet csúfították. Oldalra néztem, egyenesen a tükörbe, amelybe az egész testemet láttam. Fentről lefelé haladtam. Az arcomon halvány foltok éktelenkedtek, a homlokom néhol fel volt horzsolva, a szemem alatt pedig sötét karikák jelezték a fáradtságom. A jobb karom is hasonló volt, tele véraláfutásokkal, a csuklóm vastagon be volt kötve, nem is tudtam mozgatni, de nem is akartam, hiszen élénken élt bennem a hang, amikor Vivien majdnem porrá zúzta. A bal karomon csak horzsolások voltak, jobban járt mint a másik. Az oldalam... borzalmas volt. Alig maradt sértetlen felület, mindenhol piros, lila, kék foltok borították, melyek néhol folytatódtak a hátamon. A lábaim tűrhetőek voltak, csak a térdeim voltak picit pirosak. Átkoztam Vivient és Andrew-t, amiért ezt tették velem. És ez csak a külsőm volt.
- Nyugi, ezek 1-2 héten belül el fognak tűnni- próbált nyugtatni Alice, majd felemelt és óvatosan beleengedett a kádba. Felszisszentem, amikor csípni kezdett mindenhol a víz, de egy idő után elviselhetővé vált és ellazultam a meleg, habos vízben. Csodálatos volt. Merev izmaim, felengedtek, mint ha súlytalanná váltam volna.

- El fogok aludni- suttogtam- olyan jó itt.

- Csak nyugodtan, Rosalivel addig rendbe hozunk addig.

- Mit értetek ez alatt?
- Rád fér egy kis kényeztetés-kacsintott rám Rose, majd a fejemre tett egy éjszakai szemfedőt.
- Tényleg el fogok aludni.
- Aludj csak,addig kifestjük a körmeidet, megmossuk és megcsináljuk szépen a hajad, és kisminkelünk, meg miegymás.

- Szóval, pihenés álnév alatt, kiélitek rajtam a "de jó van egy próbababánk" című hajlamaitokat- foglaltam össze.

- Ez igen is pihenés, neked nem kell semmit sem csinálnod, csak egy helyben maradni- mondta Rose.

- Miért is ne- nyögtem fel- egyszer úgy is túl kell esnem rajta, jobb hamarabb túlesni ezen- csúsztam még jobban bele a habos vízbe, aztán átadtam magam a lányok kényeztetésének. Idő közben Alice behozta az MP4-emet meg a fülhallgatómat, hogy tudjak zenét hallgatni, de így is képes voltam elaludni. Rose ébresztett fel, miután lereszelték vagy levágták, majd kifestették a körmeimet és kiszedték a szemöldökömet. Miután segítettek kiszállni a kádból, egy fehér köntösbe bújtattak és leültettek a tükör előtti székbe és megfordítottak, hogy ne lássam magam, csak a végeredményt. Levették a szemfedőt, de csak akkor nyitottam ki a szemem, mikor Alice kihúzta fekete szemceruzával. Úgy éreztem nagyon nyugodt vagyok, ahhoz képest, ahogyan viselkedni szoktam ilyenkor. Azt viszont nem értem minek a smink, hiszen, ha alszom úgy is elkenem. De Alice már csak Alice.

- Na, készen is vagyunk- csilingelte a manó, egy helyben ugrándozva- készen állsz, hogy megnézd a mesterművünket?

- Persze-sóhajtottam fel, mire szembe fordított a tükörrel. Elállt a lélegzetem,alig ismertem magamra. A szokványos egyenes hajam, most hullámokban omlott a vállamra és a hátamra, fel volt tűzve és csak néhány tincs maradt szabadon. Az arcom sima volt az alapozótól, alig látszódtak a szemem alatti karikák. Barna füstösre volt kifestve a szemem, tussal kihúzva, valamint hatalmas, sűrű szempilláim voltak, valamint, hogy legyen szín az arcomon, pici arcpirosító volt rajtam. Határozottan nem én voltam az, aki a a tükörből nézett vissza rám- wao- csak ennyit bírtam kinyögni.

- Ugye milyen jó?- pörgött Alice- már csak a ruhádat kell kiválasztanunk.

- Alice!- szóltam rá- ne felejtsd el, hogy Carlisle az ágyba parancsolt, valamint megint tele leszek tűkkel- fintorodtam el- valami kényelmesre vágyom, amiben aludni tudok- ásítottam egy nagyot.

-Tudom is mit adok rád- szaladt be a szobámba, onnan meg valószínűleg a gardróbomba, majd pár perc múlva egy hosszú, testszínű, szatén hálóinggel a kezében tért vissza.

- Én azt fel nem veszem!- tiltakoztam.

- Mivel nem tudsz mozogni, kénytelen vagy hagyni, hogy rád adjam- vigyorgott. Megadóan sóhajtottam egyet, aztán Rose segítségével felálltam és csendben tűrtem, hogy Alice rám adja azt a borzalmat. Mire visszakerültem az ágyba, halálosan fáradt lettem. Nagyokat pislogtam, küzdve a lecsukódni kívánó szempilláimmal, de végül nem én nyertem. Éreztem még, ahogy az ágy besüpped mellettem és valaki a mellkasára húz gyengéden. Egyből tudtam, hogy Alec az, már csak az illatából is. Óvatosan körbetekert a takaróval, majd a hátamat simogatva, nyugtató szavakat suttogott a fülembe, amikre már nem nagyon emlékszem, mert elaludtam.

*

Mikor felébredtem, még mindig Alec ölelő karjaiban voltam, egy percre sem ment el mellőlem. Egy puszit nyomott a homlokomra, amint meglátta, hogy kinyitottam a szemem.

- Jó reggelt álomszuszék- mosolygott rám, amitől elolvadtam- hogy érzed magad?- kérdezte komolyabban.

- Tűrhetően- bújtam hozzá, amennyire a porcikáim engedték. Gyorsan elemeztem a fájó pontjaimat és megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy kevésbé érzem őket. De egyből rájöttem, hogy az infúziótól lehet, amit Carlisle a bal karomba tett. Hangosan nyögtem egyet a látványtól.
- Jól vagy?- kérdezte rémülten Alec.
- Nem, rosszul vagyok az infúziótól- húztam el a számat- mennyit aludtam?

- 10 órát, plusz-mínusz néhány perc- simogatta meg a fejem búbját- Alicék nagyon lefárasztottak, de azt kell mondjam, nagyon jó munkát végeztek- vigyorgott kisfiúsan, amitől nekem is mosolyra húzódott a szám- gyönyörű vagy- lehelt egy csókot a számra, amitől felgyorsult a szívverésem. Annyira hiányzott ez, nem is tudom, hogy bírtam ki nélküle napokon keresztül.

- Hiányoztál- suttogtam a mellkasába, miután oxigénhiánytól a mellkasára dőltem- ha még egyszer el mersz menni, esküszöm rászabadítom Jeant, attól független, hogy a húgod.

- Ne aggódj, nem foglak többet elhagyni, csak ha te magad nem kéred- mondta, mire megforgattam a szemem- amúgy megkaptam már a magamét Jeantől, no meg a többiektől. Jean kis híján leszedte a fejem.

- Remélem, azért nem bántott annyira- néztem rá féltőn, mire megláttam a szeme alatti karikákat. Írisze is korom fekete volt már a szomjúságtól- mikor voltál utoljára vadászni?- érintettem meg az arcár és híztam végig az egyik ujjam sötét karikákon.

- 1 hete, de nem akartam elmenni, míg fel nem ébredsz. Most meg nem visz rá a "lélek", hogy egy pillanatra is magadra hagyjalak.

- Nem szeretnék az illatommal kellemetlenséget okozni, szóval nyugodtan menj csak el vadászni- mosolyogtam rá, majd visszatértem a "helyemre". Ugyan nem dobogott a szíve és nem is hallottam, de megnyugtató volt, ahogy a mellkasa egyenletesen emelkedik, miközben levegőt vesz.

- Addig mi lefoglaljuk a húgicánkat- nyitott be a szobába Emmett- hm, de csini vagy húgi- kacsintott rám, mire fülig pirultam- Alicék szépen kicicomáztak. De most, hogy elvörösödtél, legalább van egy kis szín az arcodon.
- Kifejezetten jobban nézel ki- lépett be utána Carlisle, majd szépen sorba a többiek, végül a Volturi. Nagyon rossz előérzetem támadt. Semmi jó nem sülhet ki abból, ha mind itt vannak.
- Te mindenhol rémeket látsz Ivett- forgatta meg a szemeit Edward, mire kinyújtottam rá a nyelvem.
- Mi lenne, ha eltűnnél a fejemből?- vontam fel az egyik szemöldököm.
- Bár meg tudnám tenni- sóhajtott fel drámaian, mire kuncogni kezdtem.
- Ó, jajj, te balsorsú szerencsétlen, mily gyötrelmes lehet mások perverzségeit hallgatnod- pillantottam Emmettre- nagyon tudlak sajnálni.
- Köszönöm az együttérzésedet.
- Máskor is- villantottam rá a tízezer wattos mosolyom, amit Alicetől tanultam.
- Na jól van, vége a humorestnek- vágott közbe apu- hogy érzed magad?- kérdezte két tenyere közé fogva a fejem és szúrós tekintettel szemlélte meg az arcomon levő zúzódások, horzsolások eltűnőben lévő jeleit- fáj még- nyomta meg az egyiket.
- Nem annyira- vontam vállat.
- Elmeséled miként rabolt el a két nomád?- szólalt meg Aro mosolyogva- és, hogy kik ők? Sajnos nem éltek hosszú ideig, túlságosan felbosszantottak a tettükkel.
- Persze, de először is köszönöm, hogy szétkaptátok őket. Nos a nő, Vivien, az egykori Viktória lánya volt, aki Bellára vadászott, de ennek a részleteit nem ismerem, mert akkor még nem voltam tagja a Cullen családnak, de végül is neki köszönhetem, hogy hozzájuk kerültem, mert ő volt az, aki megölte a családomat, de ezt már tudod, hiszen az első nap olvastál a gondolataimban- mosolyogtam rá- Andrew... phf... nos, ő egy régi, féltékeny, nagyképű, alig mondhatni ex fiúbarát volt, aki képtelen volt elfogadni a nemleges választ. Ezért kénytelen voltam durvább eszközökhöz folyamodni, hogy lekopjon rólam. Ezért, miután vámpírrá változott, úgy döntött, hogy visszaadja kamatostól az egészet- foglaltam röviden össze- így szövetkeztek és mikor Japserék a suliba mentek, apu dolgozni ment, anyu meg meglátogatta az árvaházat, kihasználták azt a pár percet, míg egyedül voltam és aludtam. Elmondták mit terveztek el és nagyobb ellenállás nélkül hagytam, had vigyék véghez, amit akarnak, elvégre jártam már itt és élve megúsztam. És most másodjára is.
- És miként szerezted a sérüléseidet?- kérdezte Caius.
- Lekevertek néhány pofont bosszúként, amitől az infúzió kiszakadt a karomból- néztem le rájuk. Tisztán látható volt a véraláfutás a könyökhajlataimnál- nekicsapódtam a falnak, a félig meggyógyult bordáim ismét eltörtek, a csuklómat Vivien öh... nem tudom mennyi darabra törte, meg a kötél is kidörzsölte a bőröm...gondolom. Jobb szeretek nem visszaemlékezni rá.
- Természetesen- bólintott Marcus.
- Nem kellett volna egyedül magadra hagynunk, sajnálom- kért bocsánatot apu, miközben a karomat vizsgálta- miután ettél valamit és készen állsz rá, akkor csinálnék egy röntgent, hogy lássam, hogy gyógyulnak a bordáid, meg a csuklód. Ha lehet ne mozgasd sokat, mert 15 apró csavar tartja egyben.
- 15?- akadtam ki- több már nem fért oda?- kérdeztem, mire felnevettek- nem viccnek szántam-bosszankodtam- amúgy az infúzió csak a fájdalomcsillapító miatt van a karomban? Mert megelégszem ám a dilibogyókkal is.
- Bármit csak ezt ne, ugye?
- Bármit- bólintottam, mire gyorsan kihúzta a tűt a karomból. Nem is éreztem. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt- ezerszer jobb- dőltem Alec mellkasának.
- Csinálok neked valami finom ebédet kincsem- mosolygott rám Esme.
- Köszönöm, már nagyon éhes vagyok.
- Pedig azt hittem jól laktál Aleccel- röhögte Emmett, mire Felix pacsizott egyet vele a képemet látva.
- Jane!
- Igen?- jelent meg csillogó szemekkel mellettem- mondd, hogy eljössz majd vásárolni velünk.
- Amint Carlisle kienged az ágyból bólintottam- de most szórakoztasd egy kicsit azt a kettőt- böktem Emmették felé, akik a következő pillanatban menekülni is kezdtek a legújabb barátnőm elől......

Folyt. köv.....

16.rész

  Nem láttam semmit, csak hallottam, amitől még jobban féltem. A szívem a torkomban dübörgött és nem bírtam megállítani a testem rázkódását. Soha életemben nem féltem még annyira, mint most. Mikor valami nehéz csapódott bele a földbe pér méterre tőlem, összerezzentem és halk sikoly hagyta el a számat. Hátrakötözött kézzel olyan picire húztam magam össze, amennyire csak tudtam. Vivien hirtelen sikított fel, mint ha tüzes vassal égették volna a bőrét, de rájöttem, hogy Jane használhatja rajta a képességét.Valaki megérintette a vállam, mire megfeszültem és hátrébb csúsztam a hideg padlón.

- Csssss, Ivett, én vagyok az- hallottam meg életem gyengéd hangját, mire keserves zokogásba törtem ki- csssss- karolt át óvatosan, miközben levette a szememről a fekete rongyot, majd amilyen gyengéden csak tudta, megszabadított a kötéltől, ami csúnyán kidörzsölte a csuklóm. Miután a szemem hozzászokott a fényhez, Alec meggyötört arcára néztem fel. Nem bírtam elhinni, hogy itt van és a karjaiban tart, megvédve mindentől. Azt hittem csak álmodom. Olyan szorosan bújtam hozzá, ahogyan csak tudtam és nem tolt el magától, helyette felvett a földről, majd kisuhant velem a teremből, ahonnan még a harc távolodó hangját hallottam. Nem tudom hova vitt, nem is érdekelt, csak az, hogy itt van velem.

- Alec, én...annyira sajnálom- szipogtam, miután leült egy ágyra és a karjaiba vonva dédelgetett, mint egy kisbabát.

- Cssss, nyugodj meg, már mindennek vége, már nem bánthatnak- suttogta egy puszit nyomva a homlokomra, amitől még jobban rámatört a sírás, ő pedig hagyta, hogy eláztassam a pólóját, amiben volt. Fájt mindenem és nem bírtam ráfigyelni és abbahagyni ezt a buta sírást, miközben lehet soha nem fog már velem lenni- nemsokára itt lesz Carlisle és meggyógyít- mondta, mire megráztam a fejem- ne butáskodj, alig van ép és egészséges porcikád, több sebből vérzel és...

- Sajnálom- próbáltam elhúzódni tőle, tudva mekkora fájdalomnak teszem ki a vérem illatával, de nem engedett egy pillanatra sem és én nem bántam.

- Nem a te hibád Ivett, hanem azoknak a férgeké, akiket Felixék most égetnek el- morogta. Mellkasának döntve a fejem éreztem, ahogy az hullámzik a dühtől- ha nem lettem volna ostoba, és nem hagylak ott egyedül az erdőbe...- kezdte el marcangolni önmagát, amit végkép nem engedhettem.

- Ne marcangold magad kérlek- néztem fel rá a könnyeim mögül- nem kellett volna olyanokat vágnom a fejedhez, és óvatosabb is lehettem volna. Ami történt, nem a te hibád, csak is az enyém- emeltem fel a bal kezem, hogy az arcához érintsem, de megláttam, hogy a csuklóm is véres, ezért elvetettem az ötletet. Azonban ő gyengéden megfogta és mint, ha egy drága, törékeny porcelánt tartana a kezében, óvatosan az arcához emelte, majd ajkaival éppen csak érintve lágy csókot nyomott rá.

- Annyira hiányoztál- suttogta és előrehajolva megcsókolt. Ott estem darabokra a karjaiba és miután vége szakadt csókunknak, üres fejjel, megdöbbenve hajtottam vissza a mellkasára fejemet- próbálj megnyugodni és aludni Ivett- nyúlt ki oldalra és egy vörös lepedővel betakart- nem lesz kellemes, ha még fent vagy és kimegy belőled az adrenalin, amitől nem érzel semmit.

- Majd Carlisle ad fájdalomcsillapítót- motyogtam- szeretlek Alec- hunytam le a szemem és aludtam el abban a nyugodtságban, hogy ott van velem és vigyáz rám. 

Alec szemszöge:

 Mikor megláttam Őt a két nomád vámpír között, Felix és Demetri segítsége kellett, hogy ne vessem rájuk maga, amiért kedvesemet elrabolták és szörnyű állapotba hozták. Vámpírhallásom tökéletes volt, mégis éppen, hogy hallottam szíve dobogását, melyet több kilométerről is felismernék. Szakadt és vére volt a ruhája, két kezét a háta mögé kötözték és jól láttam, hogy a kötél csúnyám kisebesítette puha bőrét. Szemét lekötötték, arcán pedig több folt is látszódott, mely arra következtetett, hogy többször is felpofozták. Ajkai is felrepedtek, melyeket most félelmében összepréselte és várta vakon az eseményeket. El sem bírtam képzelni, hogy milyen sérüléseket szenvedhetett még el, míg én elhagytam. Hogy lehettem ennyire hülye? Mégis mit gondoltam? Aroék sem voltak boldogak, mikor visszajöttem, magammal hozva Felixet Janet és Demetrit. Caius meg is mondta, hogy 1 hét múlva vissza kell mennem, miután kiszellőztettem a fejem. Nem is kellett volna eljönnöm, csupán egy csók miatt...
 Gondolataimból egy hangos koppanás és reccsenés ébresztett fel. Ivettet a szőke nő a földre lökte, mire kedvesem térdeire esett. Zuhanása közben mind hallottuk eltört csontjainak ropogását. Elmémet elöntötte a vörös köd és már mentem volna oda hozzájuk, mikor Aro, Caius és Marcus egyszerre vetették rájuk magukat, mire kirobbant a pokol. Egyből kitéptem magam Felix kezeiből és rohantam besegíteni megölni a két nomádot, de Jane hirtelen mellettem termet és megfogta a kezem.
- Vidd ki innen Ivettet, majd mi elintézzük őket- mondta. Csak bólintottam és már kedvesem mellett voltam, akinek az arcán patakokban folytak le könnyei. Leguggoltam mellé és gyengéden megérintettem a vállát, mire összerezzent és távolabb húzódott, miközben egész testében reszketett a félelemtől.
- Csssss, Ivett, én vagyok az- suttogtam megnyugtatóan, mire keserves zokogásba kezdett. Óvatosan átkaroltam, próbálva éreztetni vele, hogy nem lesz már semmi gond, biztonságban van csssss- vettem le szeméről a fekete rongyot, majd gyorsan a kezeiről a kötelet, mely elszorította a két csuklóját. Mikor végeztem vele, hirtelen hozzám bújt, vékony ujjaival görcsösen szorongatva a pólómat, mint ha attól félne, hogy elmegyek mellőle. Vigyázva arra, hogy ne okozzak neki fájdalmat, a karjaimba vettem és kisuhantam a teremből, egyenesen  a szobámba, ahol leültem az ágyamra és az ölembe vontam.
- Alec, én...annyira sajnálom- szipogta levegő után kapkodva.
- Cssss, nyugodj meg, már mindennek vége, már nem bánthatnak- nyomtam a homlokára egy puszit, amitől összerezzent. Először megijedtem, hogy fájt neki, de amint hangos zokogásba kezdett, rájöttem, hogy tévedtem. Hagytam had adja ki magából az elmúlt pár nap szenvedését, miközben hol a hátát simogattam, hol pedig az arcát, egy egy puszit nyomva a feje búbjára. Nem mutatta ki, de le lehetett olvasni az arcáról, hogy minden egyes mozdulata fáj neki- nemsokára itt lesz Carlisle és meggyógyít- mondtam, mire megrázta a fejét- ne butáskodj, alig van ép és egészséges porcikád, több sebből vérzel és...- méltatlankodtam, mire próbált elhúzódni.
- Sajnálom- motyogta. Hamar rájöttem, hogy azért kér bocsánatot, mert tudta, hogy az emberi vér milyen csábító egy vámpírnak, de ez engem, most nem nagyon foglalkoztatott, tegnap voltam vadászni és egy kicsit sem vagyok büszke magamra, amiért vörös árnyalata volt a szememnek. Nem tudom miként fogom ezt megmagyarázni neki.
- Nem a te hibád Ivett, hanem azoknak a férgeké, akiket Felixék most égetnek el- morogtam. Halottam még ilyen messziről is, ahogyan az alagsorban tüzet raknak és elégetik a szétszabdalt nomádokat- ha nem lettem volna ostoba, és nem hagylak ott egyedül az erdőbe...- csak is az én hibám, én tehetek mindenről. El kellett volna mennem vadászni, mielőtt elvittem volna arra a helyre.
- Ne marcangold magad kérlek- nézett fel rám a könnyei mögül-nem kellett volna olyanokat vágnom a fejedhez, és óvatosabb is lehettem volna. Ami történt, nem a te hibád, csak is az enyém- emelte fel az egyik kezét, hogy az arcomhoz simítsa, de mikor meglátta, hogy vérfoltok vannak rajta, meggondolta magát és visszatette volna az ölébe, ha hagyom. Kíméletesen megfogtam, majd a számhoz emeltem és megpusziltam. Nem foglalkoztam a vére illatával, elnyomtam magamban a vadállatot, mely sóvárgót érte- annyira hiányoztál- hajoltam le hozzá és megcsókoltam. Úgy hiányzott már ajkainak érintése, mely után úgy epekedtem, mint másért még soha, még ez emberi vér iránt sem. Nem feszegettem azért a határaimat és a beszélgetést sem, mert tudtam, túl makacs ahhoz, hogy elismerje, minden az én hibámból történt. Ezért kinyúltam oldalra és egy vörös takarófélével betakargattam, vigyázva rá- próbálj megnyugodni és aludni Ivett- mondtam- nem lesz kellemes, ha még fent vagy és kimegy belőled az adrenalin, amitől nem érzel semmit- húztam magamhoz, majd mozdulatlanná váltam, hogy ne zavarjam őt. Nem akartam elengedni, ezért inkább ezt választottam.
- Majd Carlisle ad fájdalomcsillapítót- hunyta le a szemeit- szeretlek Alec- motyogta még félálomban, amitől dobbant egyet a hosszú évszázadok óta nem működő szívem.
- Én is szeretlek Ivett- nyomtam egy puszit a hajába, majd figyeltem minden egyes rezdülését, miközben aludt, addig, míg meg nem érkeztek a többiek...

15.rész

15. rész

 - Nem vagy valami jó bőrben kedvesem- lépett közelebb Andrew, mire elfogott a félelem. Miért pont most nincsenek itthon a többiek- Vivien igen csúnyán elbánt veled- mosolygott a nőre- bár már nem élnél, ha Cullenék nem avatkoznak közbe. Folyton az utamban állnak- morogta, miközben a szemei feketére színeződtek- de ne félj- fogta meg a törött karomat és kezdte el szorítani, mire éles fájdalom nyilallt bele., könnyeket csalva a szemembe- most nincsenek itt, hogy megvédjenek- mondta, majd egy lendülettel pofon vágott, amitől kirepültem az ágyból, nekicsapódva az egyik falnak. A kezeimből kiszakadtak az infúziók, melyek helyéről vastag csíkban folyni kezdett a vér. Mozdulatlanul terültem el a földön, egy nyikkanás nem hagyta el a számat, csak a szemeimből bugyogtak elő a könnyek. Nem tudtam harcolni ellenük és már nem is akartam. Azt kívántam csak, hogy legyen már vége mindennek és ne fájjon többé az élet.
- Megbeszéltünk valamit Andrew- szólalt meg Vivien- nem öljük még meg a kislányt- guggolt le mellém, majd a hajamnál fogva állított talpra- először bemártjuk Cullenékat a Volturinál, elvégre szabályt szegtek. Majd ők eleszik az útból őket és nem kell attól tartanunk, hogy újból keresztbe tesznek nekünk- mondta. Szóval nem vették észre, hogy Alec itt volt Felixel. Janenel és Demetrivel együtt. Talán ez a kis apróság még megmentheti az életem- majd azután eljátszadozhatunk vele- ragadta meg a torkom, majd a térdével gyomorszájba rúgott. Összegörnyedve, levegő után kapkodva rogytam a földre és biztos voltam benne, hogy az eddig beforrt bordáim ismét eltörtek- ha ügyes és segítőkész kislány leszel- hajolt fölém Vivien- akkor nem kell sokat szenvedned- hozod te Andrew? Én még kitekerném a vékony kis nyakát- lökött bele a kezei közé, melyek vasmarokként zárultak körülöttem.
- Nagyon szívesen- mosolyodott el gonoszul Andrew végighúzva a kezét az arcomon, a nyakamon, majd lefelé haladva a mellkasomon, amitől egyszerre fogott el a félelem és a hányinger. A következő amit éreztem az az volt, hogy a karjaiba kap és szélsebesen kezd el futni az egyik irányba. Azt hiszem valahol még az elején veszthettem el az eszméletem.

*

Alice szemszöge:

 Az iskola után elmentünk vadászni. Jó sokáig tartott, mert mindenki a kedvencét akarta enni, kivéve én. Nekem elég volt néhány szarvas és egy puma. Teljesen be voltam pörögve a közeledő nagy vásárlókörútra, ahova drága húgicám, Ivett is jönni fog. Rá is fér egy kis kikapcsolódás, mióta Alec visszatért a többiekkel a Volturihoz. Teljesen maga alatt volt és bármennyire is próbálta leplezni csalódottságát, nem tudta elrejteni előlünk az érzéseit, főleg Jasper elől, aki mindent érzett, amit ő. De nem akartuk, hogy jobban szenvedjen, ezért belementünk a játékba és éltük tovább az életünket, mint ha mi sem történt volna, úgy mint mielőtt Ivett elment volna Olaszországba. Maximum, ha összefutok újra azzal a hülyével, majd jól helybenhagyom Emmett segítségével, jól a fejébe verve, hogy soha ne csináljon ilyet Ivettel, mert legközelebb az egész családdal kell szembe néznie, ide vagy oda a Volturival.
 Alig múlt el 2 óra, mikor a mobilom rezegni kezdett a zsebembe. Csak meg kellett néznem a számot és tudtam, hogy Esme az.
- Szia anyu, mi újság?- kérdeztem boldogan, csilingelő hangomon.
- Gyertek gyorsan haza, Ivett eltűnt- zokogta Esme a hangjából ítélve. Teljesen lefagytam. Ivett... eltűnt...
- Kicsim, minden rendben- jelent meg mellettem Jasper, majd mikor látta, hogy le vagyok fagyva, kivette a kezemből a mobilom és beszélni kezdett Esmével. Minden szót hallottam, de egyszerűen nem voltam képes felfogni mit beszélek. Nem láttam semmit. Nem láttam, hogy bármi is történne Ivettel, ezért egyeztem bele ebbe a vadászatba. Csak 5 órát hagytuk magára és addig ő aludt. Nem az lehetetlen...
- 2 vámpír járt itt,az egyik Vivien, a másik Andrew- szipogta Esme- elvitték magukkal, de biztos, hogy bántották, mert nagyon sok vért vesztett Ivett.
- Nyugodj meg Anya!- szólt rá Jasper- mindjárt otthon vagyunk s megbeszéljük- tette le a telefont, majd összeboronálva a társaságot, rövid összefoglaló után elindultunk. 2 perc alatt hazaértünk. Egyből megcsapott minket Ivett vérének illata, amit Esme takarítószerekkel próbált eltüntetni a szobájában. Amint meglátott minket, egyből Carlisle karjába vetette magát, aki ugyanabban a pillanatban lépett be a házba, mint mi.
- Alice, nem láttál semmit?- kérdezte nyugodtan Carlisle, mire megráztam a fejem.
- Nem, annyit láttam, hogy Ivett alszik és csak akkor ébred fel, mikor hazaérünk- suttogtam letörve. Az egész az én hibám!
- Nem a te hibás Alice nem láthatsz mindent előre- mondta Edward, Bella oldalát átkarolva- mi is ugyanannyira vagyunk hibásak, hiszen magára hagytuk, miközben tudtuk, hogy 2 vámpír is a vérére szomjazik. A falka sem értesített minket idegenekről. Valami képességük lehet, hogy nem vettük észre, hogy a közelben lehetnek.
- Edwardnak igaza van lányom- értett vele egyet Carlsile- most az a fontos, hogy megtaláljuk Ivettet remélhetőleg még életben és akkor....- a többit nem hallottam, mert hirtelen egy látomás kúszott a szemeim elé. "Volterrában voltam a nagyterembe, ahova a 2 nomád tette be éppen a lábát. Köztük volt egy vékony, meggyötört ember, szemét fekete kötés fedte, arca többi részét pedig a haja takarta el. Tudtam, hogy Ivett az, már csak a farmer és a blúza miatt is, amiket én adtam rá még a reggel. A nagyterem közepére lökdösték, Aro, Marcus és Caius elé, aki figyelmüket nekik szentelték, majd amint megérezték az illatot talpa ugrottak és....." Ennyi volt az egész.
- Ivett Volterrában van- mondta Edward, aki a gondolataimat figyelve, látta az egész víziót. Most örültem neki, hogy gondolatokban tud olvasni, mert jelenleg nem lettem volna képes elmondani mindent.
- Azt hiszem ideje lenne indulnunk. A jelek szerint a 2 nomád nem tud arról, hogy Ivett a Volturi kegyében áll és igen jó kapcsolatba van velük- mondta Emmett.
- Alice látomásából nem reménykedhetnek sok mindenben- húzta mosolyra a száját Ed- de Iv nincsen valami jó bőrben.
- Akkor sietnünk kell- csapta össze a két kezét Carlisle- út közben felhívom Aroékat és figyelmeztetem őket- mondta és már rohantunk is a reptér felé.

*

 Majd szétrobbant a fejem, mikor magamhoz tértem. Csak az a hideg enyhítette a fájdalmaimat, amihez hozzá voltam "préselve". A hangok alapján valamilyen szobában voltam, ugyanis kintről autók zúgása hallatszott be.

- Jó estét kedvesem- szólalt meg nagyon közelről Andrew és akkor bevillantak az előző órák eseményei. A szívem vadul dübörögni kezdett a mellkasomban, mikor eljutott a tudatomig, hogy az ő karjaiban fekszem egy ágyban- remélem jól aludtál, mert most egy ideig biztos nem fogsz. Pár óra perc múlva lemegy a nap és szépen besétálunk a Volturihoz, ahol nem vár más rád, csak szenvedés- mily szerencse, hogy nem tudja, hogy az amiket ketten elképzeltek, az rájuk lesz igaz és nem rám. Ettől a résztől nem féltem, már alig vártam, hogy a biztonságot nyújtó falak között legyek és újra láthassam még legalább egyszer Őt, hogy bocsánatot tudjak kérni tőle mindenért- miért nem félsz kedvesem? Esetleg elvitte a cica a nyelvedet? Erről könnyen meggyőződhetek- mondta, majd erőszakosan maga felé fordított és száját az enyémre tapasztotta, nyelvét betuszkolva a számba. Felfordult a gyomrom, de minden erőfeszítésem ellenére sem engedett el, csak miután az oxigénhiánytól újból az eszméletvesztés szélén álltam- ne aludj el megint kedves- vágott pofon, amitől kirepedt a szám széle.

- Ne bánts annyira Andrew, még lesz rá alkalmad kiélvezni a kislányt, most viszont induljunk- lépett mellém, majd egy fekete ronggyal letakart a szemem, vakságra ítélve- hozd és haladjunk, mert nem jutunk egyről a kettőre- parancsolta Vivien.

- Ahogy óhajtod szerelmem- kapott a karjaiba, aztán futásnak eredt. Majd megfagytam, annyira fáztam, de hálaistennek alig egy percig tartott az út. Nem láttam semmit, de hallottam és éreztem mindent, mit például, hogy Andrew letesz a lábaimra és beszélni kezd valakivel- Arohoz, Caiushoz és Marcushoz jöttünk, bűncselekményt szeretnénk bejelenteni.

 "Mindjárt vége"- gondoltam, miközben Andrew maga után húzva haladtunk valamerre. Egyszer jó idő volt, máskor viszont annyira hideg, hogy összekoccantak a fogaim tőle. A szemét a hajamat megragadva állított meg, s a hangok alapján egy nehéz ajtó nyílt ki előttünk. Szóval a nagyterembe értünk. "Már csak pár lépés"

- Minek köszönhetjük látogatásotokat- szólalt meg Aro cseppet sem kedvesen, mint ha az előbb kapott volna valami rossz hírt.

- Bűncselekményt szeretnénk bejelenteni Cullenék felől- lökött rajtam egyet Vivien, mire a térdem hangos koccanással ért földet. Mindenem fájt már, azt kívántam essünk már túl ezen, csak legyen vége mindennek, szűnjön meg a világ létezni és hagyjanak békén. éreztem, hogy egész testembe remegek s, hogy a könnyeim szakadatlanul folynak végig az arcomon.

- Igen- morogta dühösen Caius.

- Mi is úgy gondoljuk, hogy bűncselekmény történt- vette át a szót Marcus.

- Csak éppen nem Cullenék követték el, hanem ti!- ordította Aro és akkor elszabadult a pokol...

14.rész

14.rész

  Szavakba sem tudom önteni  miként teltek a következő napok. Alec nélkül az életem megint normális és egyhangú lett, mint volt. Sőt annál is rosszabb. Nem volt kedvem semmihez, bár Carlisle nem is engedett mozogni. 1 hétig kötelezően az ágyba parancsolt és még a maradék infúzióktól sem volt hajlandó megszabadítani, kivéve attól, amelyikből a vért kaptam. Így maradta a fájdalomcsillapítós és a nyugtató infúziója. Reggelenként nem egyszer fordult elő, hogy felébredve és megpillantva azokat, kidobtam a taccsot.

 A felgyülemlett szabadidőmben nem csináltam mást, mint olvastam, azaz csak bámultam a kezemben levő valamit. Többször is lapoztam, de nem tudtam visszaemlékezni arra, hogy miről olvastam. Vagy aludtam, ez volt a legértelmesebb dolog, amit tudtam csinálni úgy, hogy ne gondoljak folyton rá. Lassan kezdtem olyan lenni, mint Bella, mikor Edward elhagyta, azt hiszem. Nem ismertem akkor még őket, de egyik nap, egy csajos estén elmesélte Bella a történetét. De nem tehettem ezt a családommal, nem folytathatom tovább. Egyszer elég volt átélniük ezt, tovább kell lépnem, még ha nagyon nehéz is.

 Ezzel az elhatározással álltam neki a következő napoknak. 3 nap után újra elkezdtem normálisan enni Esme megkönnyebbülésére, nevettem Emmett hülye viccein és próbáltam odafigyelni Alice csacsogására, aki a következő hétvégén szándékozik elrángatni Párizsba egy bevásárló körútra Rosalieval, mivel a jövőhéten kezdődik a téli szünet. Előre félek tőle, de bármibe belementem, csak ne Őrá gondoljak. Téli szünet. Az egyenlő azzal, hogy nemsokára itt van a Karácsony és ki kell találnom, hogy kinek mit vegyek, ami igazi fejtőrés egy ember számára. Mégis mit lehet adni olyan személyeknek, akiknek gyakorlatilag meg van mindene? Legvégső esetben majd megkérdezem Alicet, ő úgy is mindent előre lát.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm- rontott be a szobámba egy hiperaktív manó- meglásd nagyon szuper ajándékokat fogunk kitalálni, sőt, már tudom is, kinek  mit akarsz majd venni Párizsban, de nyugi nem fogom elárulni senkinek sem, még Edward elől is megpróbálom eltitkolni.

- Alice- szólaltam meg nyugodtan- kérlek, még semmiről nem döntöttem- tettem le az ölembe a Csontváros című könyvet- lehetetlen, hogy máris láttál mindent- pufogtam,

- Láttam, hogy nem fogsz tudni dönteni Esme ajándékánál, mert (szerintem) mind a kettő nagyon jó ötlet, így a véleményemet fogod kikérni, onnantól meg velem fogod megvenni a többek ajándékát is- hadarta el egy szuszra. Most gondolok csak bele igazán, hogy mire is vállalkoztam én a Párizsi bevásárlókörútra.

- Egy biztos- lépett be Edward az ajtón egy tálca étellel- nem fogsz unatkozni. Ezt Esme küldte neked, neki el kellett mennie az árvaházba- tette le a mellettem levő kis szekrényre.

- Köszönöm- mosolyogtam rá, majd megpróbáltam teljesen felülni, de a bordáim csikorogva megakadályoztak benne. Edward már mellettem is volt és segített, hogy olyan helyzetben legyek, hogy képes legyek megenni azt, amit Esme készített nekem- köszi megint.

- Szívesen, na de én most megyek, mert kezdődik a suli, Alice te se legyél sokáig, mert elkésel- szólt még vissza az ajtóból, majd hirtelen eltűnt. Vámpírgyorsaság... kikészít- gondoltam, mire lentről meghallottam Ed öblös nevetését, majd Emmettét is, miután Ed elmondta neki, hogy mire gondoltam. " A vámpírgyorsaságnál a gondolatolvasás utálom jobban!!!" címeztem Edwardnak, miközben a fejemet ingattam.

- Lemaradtam valamiről?- kérdezte Alice ártatlanul.

- Mint, ha te nem hallottad volna, mit mondott Edward- forgattam meg a szemeimet.

- Jól van na, csak nem akartam még egy lapáttal rátenni- vigyorgott a legkedvesebb nővérkém, majd a kaját az ölembe tette és megvárta, míg megeszem. Nagyon jól esett Esme húslevese és rántott csirkecombja, az egészet befaltam, ami nem meglepő, hiszen az előző napokban nem igen ettem túl sokat. Miután végeztem, visszabújtam az ágyba és lecsuktam a szemem, hogy aludjak egy keveset, ha már senki nem lesz itthon.

- Esme legkésőbb 2- re itthon van, Carlisle pedig 6- ra- mondta Alice, miközben a kezébe vette a tálcát. Már akartam kérdezni, hogy ők hova mennek, mikor válaszolt is rá- mi elmegyünk vadászni, és meglátogatjuk Bella édesapját, aki hiányolja az unokáját.

Reneesmee. Régen láttam én is, ha minden igaz, több hónapja együtt nyaralni vannak Jacobbal egy távoli helyen. Szóval Alice szavaiból ítélve, Nessi hazajön. De jó! Annyira szerettem őt is, mint Alicet. Egyvalamiben volt jobb, hogy nem kapott egy butikban vásárlási lázat, mint a nénikéje és hajlandó volt megszöktetni, miután kiskutyaszemekkel néztem rá.

- Ha kell valami, akkor ott van melletted a mobilod, bár úgy is látni fogom. Na szia, jó pihenést- táncolt ki Alice a szobából és már csak az ajtócsapódást hallottam. Nagy csönd, ez következett, így óvatosan az oldalamra fordultam és elaludtam.

*

" Az álmom gyönyörű volt. Aleccel egy csodaszép helyen voltunk kettesben, este. Senki nem volt körülöttünk és a gyertyák, mely megvilágították a helyet még meghittebbé varázsolta az egészet. Egy pokróc volt leterítve a földre, amin vörös, szinte már fekete rózsaszirmok voltak hullatva, de a figyelmemet nem ez, hanem Ő kötötte le. A szemeiben elvesztem és nem bírtam elfordítani róla a tekintetem. Ösztönösen felé léptem, majd a hívogató karjainak ölelésébe fészkeltem magam, fejemet a mellkasára döntve, minél jobban szorítva magamhoz, soha el nem engedve. Keze az állam alá nyúlt, majd megemelte, hogy újra a szemébe nézek, mely aranyszínűen pompázott. A következő pillanatban pedig az ajkai az enyémet becézgették, s végül elvesztünk egymás karjaiban az ékszakában."

 Arra ébredtem, hogy a könnyeim szakadatlanul folynak végig az arcomon, eláztatva a párnát, amelyre fejemet hajtottam. A ruhám ujjával megtöröltem az arcom, majd óvatosan ülésbe tornáztam magam. Nem akartam rá gondolni, mert elviselhetetlenebb lett volna a hiánya, mely így is fáj, főleg a gondolta, hogy az egész az én hibám, senki másé. A kezembe vettem a könyvet, amit Alicetől kaptam, majd folytattam ott, ahol abbahagytam. Alig olvastam belőle pár oldalt, már le is tettem, mert képtelen voltam olyanról olvasni, ami két szerelmes tiniről szól, akik nem lehetnek egymáséi, mert egy hazugság miatt azt hiszeik, hogy testvérek. Nem lehetnek egymáséi... lefordítva olyan, mint az én esetem. Nekem meg volt rá az esélyem, nem volt köztünk semmi hazugság, mégsem ragadtam meg az alkalmat, inkább elüldöztem őt magam mellől. Bár Ő tökéletes, míg én egy puha, törékeny, cseppet sem tökéletes ember vagyok, akinek az élete múlandó és olyan rövid hogy Neki csupán egy röpke pillanatnak tűnik az öröklétben.

 Kétségbeejtő. De nem maradtam volna örökre ember. Olaszországban Aroval megbeszéltük, hogy az érettségi után változtatnak át vagy még utána egy kicsivel, erről megadták a döntési lehetőséget. A kérésük pedig az volt, hogy 1 év múlva látogassam meg őket, de akkor még ember leszek, hiszen 2 év van még az érettségiig. Azt hiszem, hogy a Volterrai látogatásomnak annyi, Alec biztos nem örülne nekem és én sem lennék valakivel egy fedél alatt, aki már utál. Apuék majd kitalálnak valami mentséget, miért nem megyek. Utána pedig semmi akadálya nem lesz. Ha minden igaz, az emlékeim elhalványulnak majd, olyan lesz, mint ha valami ködfátyol választana el tőlük, így könnyebb lesz elfelejtenem mindent... azt a pár hónapot. Jobban belegondolva még csak most tűnt fel, hogy Felix és Demetri is lelécelt, őket sem láttam már 3 napja. majd megkérdezem anyuékat, lehet csak egy hosszabb vadászatra mentek el.

 Gondolatmenetemből a mobilom hangos csörgése ébresztett fel. Megnéztem a kijelzőn, hogy ki lehet az, de egy ismeretlen szám volt. Elképzelésem nem volt arról, hogy Alicéken kívül ki kereshet ebben az időben. Az iskolai barátaim is órán vannak, Felix számát lementettem, miután 100000 üzenetet hagyott a múltkor majdnem lefagyasztva a készüléket, szóval nem tudom ki lehet. Lassan megnyomtam a zöld gombot, a fülemhez raktam és beleszóltam.

- Igen tessék, itt Ivett Mattew.

- Drága kicsi Ivett, remélem nem felejtettél el és sokat pihentél, mert most egy nagyon hosszú út áll előtted- hallottam meg Vivien hangját a vonal másik oldalén- és képzeld összefutottam a régi barátoddal Andrewal. Igen szoros barátságot kötöttünk és kiderül, hogy mind a ketten ugyan azt szeretnénk: Téged.

- Mit akarsz Vivien?- kérdeztem suttogva, alig találva meg a hangom az ijedtségtől. Nem tudtam megmozdulni, csak reménykedni tudtam, hogy Alice meglásson mindent, ami velem történik.

- Ezt inkább személyesen megbeszéljük- nyomta ki a vonalat, mire gondolkodás nélkül hívni akartam Alicet, de hirtelen egy erős kéz kiütötte a kezemből azt, mire a földön landolva ripityára tört. Mikor felnéztem 2 pár vörös szempárral találtam magam szemben...

13.rész

Sziasztok nagyon hosszú idő után, úgy döntöttem, hogy tovább írom ezt a történetet. Nagyon sokáig gondolkodtam rajta, s miután újra elolvastam a Twilight saga sorozatot, kedvet kaptam hozzá, hogy befejezzem Alec és Ivett szerelmi történetén. Nem ígérem, hogy minden héten lesz friss, mert most már felsőoktatásba járok, de igyekszem. Kérlek szépen kommentáljátok az írásaimat, hogy tudjam min javítsak. Köszi, jó olvasást :)

13.rész


  Csip,csip,csip. Erre a furcsa hangra kezdtem el ébredezni, bár legszívesebben visszaaludtam volna, de sajnos nem tudtam visszatérni az öntudatlan semmiségbe, ahol nem éreztem se jót, se rosszat. Sehogy nem akart elmúlni ez a csipogás és kezdett már dühíteni, hogy senki nem kapcsolta ki.
- Ivett!- szólalt meg Carlisle, azaz apu mellettem és csak ekkor jutott eszembe, hogy mi is történt velem. Az emléksokaságtól kipattantak a szemeim, de gyorsan be is csuktam a hirtelen jött éles fénytől. Pár pillanat után megpróbáltam még egyszer kinyitni a szemem, hozzászoktatva a fényhez. Először apu megkönnyebbült arcát láttam kirajzolódni, majd szép sorjában eljutott az agyamig, hogy a szobám ágyában feküdtem, ami át volt alakítva. Mellettem egy csomó gép volt, amikből az a furi hang jött és amikből rengeteg cső áll ki, melyek egy infúzióban végződtem, mégpedig bennem. Vagy 4 tű volt az ép karomban, amitől rosszul lettem.
- Azt hiszem hánynom kell- nyögtem fel, mire Alice jelent meg mellettem és egy tálat tett elém. Éppen időben, mert minden kijött belőlem, ahogy felültem.- te jó ég- öblítettem ki egy pohár vízzel a számat, majd visszafeküdtem- mégis mi történt és miért vagyok én még életben?- néztem apura.- és miért fáj minden egyes porcikám?
- Úgy látszik nem kell már érted aggódnunk- nevetett fel Emmett az ajtófélfának dőlve- majdnem kiszívták a véred, halálsápadt vagy, kis híján meghaltál és az az első mondatod, hogy hánynom kell- ingatta  a fejét- és azért élsz még, mert szerencsére időben érkeztünk meg- miután Alec hazatolta a képét egyedül- és szedtük le rólad a nomád vámpírt, aki sajna megszökött, bár máig nem tudom, hogy hogyan.
- Nem nomád- ráztam óvatosan a fejem- hanem Viktória lánya Vivien, aki bosszút akar állni rajtatok az anyja halála miatt, és aki elvette tőlem a szüleimet. És mennyi ideje is vagyok kiütve?
- Viktória  lánya?- akadtak ki egyszerre- te ezt honnan tudod?
- Először én kérdeztem.
- 4 napig voltál eszméletlen kislányom, de ebből 2 napig én tartottalak altatásban.- felelt a kérdésemre apu.
- Akkor mondta, mikor majdnem megölt- vontam vállat- lehet adnod kéne még egy kis altatót, sokkal jobb volt kiütve lenni.
- Nem lehet- rázta a fejét apu- nem olyan gyors a gyógyulásod akkor.
- Akkor megtennéd, hogy kiszedet ezeket a tűket belőlem?- böktem a fejemmel a jobb karomra- nagyon nem jó érzés és ha továbbra is ez lesz, megint hányni fogok!
- Néhánytól megszabadíthatlak, de jobb akkor, ha alszol, legalább nem fogod érezni. Viszont kettőnek maradnia kell. Az egyik amelyiken a fájdalomcsillapítót kapod, a másik meg amin a vért kapod.
- Vért?- döbbentem le.
- Vivien kicsit megcsapolt és a kelleténél többet sikerült kiszívnia belőled, mint kellett volna, ezért vérátömlesztésre volt szükséged- magyarázta Edward.
- Jeah- nyögtem fel- esetleg egyéb problémámnak is kéne lennie, amiről még nem tudok, mert nem érzem?
- 2 törött borda, plusz 1 repedt- bólintott apu.
- És az oldaladat szépen befedi egy nagy piros folt.
- Mikor kelhetek fel?
- Ha megengedem- nézett rám határozottan apu és már tudtam is, hogy semmi esélyem nem lenne a kiskutyaszemekkel.- tudom, hogy nem szeretsz még betegen se sokáig egy helyben maradni, de be kell látnod, hogy ez most más helyzet. Igen csúnyán megsérültél Ivett és sokig fog tartani a gyógyulásod. Mikor hazahoztunk félig holtan, kétséges volt, hogy életben tudunk- e tartani, vagy át kell e változtatnunk, aminek nem hiszem, hogy nagyon örültél volna.
- Hát nem- adtam neki igazat, hiszen előttem állt még egy egész élet...persze nem akartam megöregedni, de azért jó lenne olyan 20 éves koromig kibírnom emberként, és addig már csak 2 év.
- És ha már itt tartunk- szólalt meg Jasper- elmesélhetnéd, hogy mi is történt.- tudtunkkal Aleccel voltál  a falka területén.
- Igen vele voltam- sóhajtottam fel.
- És?
- Összevesztünk elég csúnyán, mire nekem is és neki is eldurrant az agya, és ott hagyott egyedül a semmi közepém. Nem tudtam, hogy  hol is lehetek, így elindultam nagyjából arra, amerről mentünk. Mentem, mentem, mentem, rám esteledett és szakadt az eső is, és mikor megálltam egy picit pihenni, megjelent Vivien és ezt tette- foglaltam össze röviden az eseményeket, nem volt túl sok kedvem beszélni róla, mert részben bosszantott a dolog és mérges voltam Alecre, másrészt bűntudatom is volt a történtekért, mivel én is ugyanolyan hibás vagyok, mint ő.- hol van Alec?- néztem szét a szobában, de sehol nem láttam és senki nem akart válaszolni. Mint ha mindenki arcáról eltűnt volna a jókedv- hol van? Ne kelljen még egyszer megkérdeznem kérlek!.
- Alec visszament egy időre Volterrába- szólalt meg hosszú hallgatás után Alice.
- Oh- csak ennyit tudtam kinyögni. Kicsit sokkolt a hír és kis híján elfogott a sírógörcs, ahogy tudatosult bennem, hogy mennyire nem vagyok fontos neki. Ahelyett, hogy megpróbálná megoldani, vagy legalább megbeszélni a problémánkat, elmenekül, kitépve magát az életemből, ami rohadtul nem fair velem szemben. De ha ő ezt akarj, akkor legyen, egyébként sem hittem annyira, hogy pont én leszek neki a megfelelő.- értem.
- Próbálj meg egy kicsit pihenni Ivett- simogatta meg az arcom Esme- mire felébredsz készítek neked valami finom ennivalót.
- Köszönöm anyu- mosolyogtam rá. Mikor kimentek mind olyan csönd lett, hogy még én is hallottam a szívem dobogását, ami kezdett darabokra törni, főleg, hogy részben az én hibám is, ami történt. Ha nem feszegetem a határait és nem lettem volna gyenge, akkor ez az egész nem történt volna meg. Ráadásul olyan dolgokat is vágtam a fejéhez, amiket nem gondoltam komolyan. Nem is tudom mi üthetett belém. Pedig olyan szépen indult, és nagyon szuperül el is szúrtam. Most biztos utál engem, bár a helyében én is ezt tenném. Nem is hibáztatnám, ha a rossz oldalamról mutatna be a Volturinak. Minden az én hibám...
 Ezekkel a gondolatokkal fordultam lassan az oldalamra és sírtam álomba magam, míg Esme fel nem ébresztett, hogy készen van az ebédem, amit már vacsorának ettem meg, minden étvágy nélkül.

12.rész

+18! Ha nem bírod a véres dolgokat ne olvasd el, bár próbáltam enyhén fogalmazni egyes helyeken!



  A következő napok nem teltek valami izgalmasan,de nem is volt ez annyira nagy baj. Carlisle rám parancsolt,hogy még minimum 3 napig maradja ágyban és pihenjek. Na ezt nagyon jónak mondja ,főleg hogy hiperaktivitásban szenvedek már kiskorom óta.De megígértem Alecnek, hogy szót fogadok és akkor a hétvégén elvisz engem egy szép helyre... mondhatjuk úgy is hogy egy randira..az elsőre.

 Így pénteken Alice felöltöztetett egy kényelmes ,mégis szerinte szexi túraöltözékbe, bár nem értettem, hogy minek így kiöltözni, hiszen tutira össze fogom piszkolni magam.

-Indulhatunk?-jelent meg hirtelen Alec- kicsit sokat fogunk sétálni, szóval jó volna elindulnunk, persze ha visszaakarunk érni sötétedésig.

-Mehetünk-bólintottam, miközben a vállamra kanyarítottam a kabátom, majd az oldalán lesétáltam a földszintre- sziasztok- köszöntem el a többiektől- majd jövünk!- és már ott sem voltunk- Alec hirtelen a karjába kapott és sprintelni kezdett egyenesen be az erdő közepébe- nem úgy volt, hogy túrázunk?- bújtam a mellkasához és teleszívtam a tüdőm a csodálatos illatával, ami elkábított-hm.

-Mi az?-nézett le rám.

-Az én vérem is olyan részegítően hat rád, mint a te illatod rám?-szippantottam még egyet, mire beleszédültem.

-Nem tudom pontosan, hogy én hogyan hatok rád..

-Legszívesebben rád vetném magam-csusszant ki a számon, még mielőtt elgondolkodtam volna azon, hogy mit mondjak- persze nem ....izé úgy értem..

-Én is így vagyok vele- állt meg és állított talpra, majd két tenyere közé fogta az arcom-én is nagyon szeretlek és ha nem lennél porcelánból...-sóhajtott fel, majd gyengéden egy csókot lehelt az ajkaimra-szeretlek.

-Én is-húztam vissza-nem kell várnunk az érettségiig-húzódtam el tőle-akár holnap is..

-Nem szeretném elhamarkodni. Hiányozna az emberi törékeny Ivett, akit úgy babusgathatok, ahogy kedvem tartja. Ha átváltoznál, már nem tudnám ezeket megtenni, mert magad is képes leszel megvédeni magad.

-Szóval egyenlőre jobban bejövök neked emberként-gondolkodtam hangosan.
-Szeretem megvédeni azt akit szeretek-karolt át és elkezdett húzni az egyik irányba.
-Sokat fogunk gyalogolni?-kérdeztem kíváncsian.
-Most egy ideig igen, ugyanis engedélyt kértünk arra a falkától, hogy átlépjük egy időre a határvonalat. Nem szeretnék hirtelen ellenségesen megjelenni- magyarázta nagy döbbenetemre. Nem is tudtam, hogy ilyen jó kapcsolat alakult ki közöttük. Ennek nagyon örültem.
  Miután átkéredzkedtünk a határon még jó pár kilométert tettünk meg..legalábbis én így éreztem. Egy biztos holnapra várható egy jó kis izomláz. Legalább megtudom akkor, hogy létezik ott is izmom, ahol addig nem is tudtam.
  A nap már magasom járt. sőt szerintem már ereszkedett le, mikor Alec hirtelen megfordult és a hátam mögé osonva letakarta szemem és úgy vezetett tovább.
-Nekem elkapj, ha orra szándékoznék esni!-mosolyogtam.
-Vigyázok rád ne aggódj- vigyorgott a hangja alapján.

-És mit szeretnél nekem mutatni?
-A másodig legszebb csodát,amit valaha láttam-felelte-legalábbis ebben a városban-mondta.
-És mi az első?-kíváncsiskodtam tovább.
-Buta vagy, hogy ezt megkérdezted-állított meg, majd elforgatott balra-természetesen te- csókolt bele a nyakamba, majd a kezeit a derekamra csúsztatta, felfedve előttem a gyönyörű tájat. Szavakba nem is lehet leírni,amit láttam.Fák magasodtak lentebb és egy kis patak vágott közöttük utat,ami magányosan,mégis boldogan csordogált közöttük,míg el nem érte a pár méteres zuhatagot-na mit szólsz?-húzott le egy farönkre az ölébe.

-Csodaszép- nyögtem elvarázsolva a látványtól- mikor értél te rá szétnézni és rátalálni erre a helyre?-bújtam hozzá.
-Több száz éven keresztül jártam a világot és sokszor megfordultam ezen a helyen. Itt mindig nyugalomra leltem. Ha kikapcsolódásra  vártam általában idejöttem és összeszedtem a gondoltaimat. Pl. ha dühös voltam idejöttem, míg tehettem.
-Ha valamikor berágnék rád vagy valakire és hosszabb időre eltűnnék, akkor  tudni fogod,hogy hol leszek majd és duzzogok.
-Rendben,bár neked egy nap lesz,mire Cullenétól eljutsz idáig-nevetett fel.
-Haragtartó típus vagyok, így képes vagyok több napra is eltűnni mindenki elől-Kérdezted csak meg a többieket, ugyanis ha Alice és Edward nem lenne, akkor anyuék talán soha nem találtak volna meg.
-Azt hiszem meg kell majd köszönöm nekik, hogy ennyire vigyáznak rád.
-Ezt úgy mondod,mint aki nem tudja elképzelni egy bizonyos személy nélkül a jövőjét- fordultam vele szembe és a karja közé fúrtam magam, ő pedig úgy ölelt magához, hogy majd megfulladtam, de jó eset, végre valakit magam mellett tudnom.
-Igen. El sem tudom képzelni milyen szörnyűségeket követtem volna el a Volturinál, ha ott maradtam volna-simogatta a buksim- most meg már nem tudom elképzelni, hogy mit csinálnék akkor, ha nem lennél itt velem.
-Nos az hamarosan kiderül, ugyanis nekem suliba kell mennem hétfőtől. A betegszabim csak erre a pár napra szólt. De mi lenne ha te is beiratkoznál a helyi gimibe?-néztem fel rá csillogó szemekkel.
-Nem nem lehet.
-Miért?
-Ahogy te is mondtad nemrég én Volturi hercege vagyok és bár nem tartanak nagyon számon minket, elég furcsán jönne ki, hogy egy eldugott kisvárosban járok suliba.
-Á.Tényleg.Bár belegondolva nem sokat láttalak titeket a tv-ben, sőt egyszer sem láttalak.
-Nem szeretjük a nyilvánosságot-mosolygott rám.
-Gondolhattam volna-nevettem fel és megcsókoltam-bár azt nem tudtam hogy szégyenlős vagy.
-Na megállj!!!-kezdett el csikizni és meg nevetve próbáltam elmenekülni előle.
-Hagyd abba kérlek- sikítottam- hagy abba, bármit megteszek csak hagyd abba-csúsztam le magam után húzva őt is,mire én lent ő fent. A hosszas csöndben csak néztük egymást.. legalábbis én elvesztem a gyönyörű szemeiben és megszólalni nem bírtam.
 Az egyik kezét gyengéden a fejem alá tette a másikat pedig a derekam köré csavarta, majd lassan elkezdett közeledni,végül egy csókot lehelt az ajkaimra és addig becézgette, amíg nem kapott valami választ.Nem kellett sokat várnia. A karjaimat a nyaka köré fontam és visszacsókoltam.Próbáltam nem nagyon feszegetni a határait,legalábbis amit ő húzott, meg. De mikor azt is átlépte már nem tudtam hogy mit engedhetek meg magamnak és mit nem.És azt hiszem itt romlott el minden. Hirtelen már nem volt ott, hanem kb. 20 méterre állt tőlem egy fa törzsének támaszkodva. Szemeit összeszorította és próbált nem levegőt venni.
  Miután egy kicsit megnyugodtam, vettem a bátorságot és felálltam a földről és tettem felé pár bizonytalan lépést, mire rám dörrent.
-Maradj ott ahol vagy!-morogta, Ha nem ismerném, a szemeiből azt olvasnám ki, hogy éppen azon gondolkodik, hogy hogyan szívja ki belőlem az összes vért- egyáltalán belegondoltál abba, hogy mennyire közel álltál ahhoz, hogy megöljelek?-hűha asszem ez egy kicsit durva megfogalmazás volt.
-Nem öltél volna meg-suttogtam.
-Hogy nem?-villant meg a szeme-ha ennyire ismered a korlátaimat, akkor jobban is figyelhettél volna-na asszem nálam most tört el a pohár.
-HOGY ÉN??  Nálad jobban senki nem ismeri a korlátaidat Alec! Amit te szabtál, azt is te lépted át nem én! Honnan tudtam volna, hogy meddig mehetek, ha nem próbálom meg?
- Nem rajtam kellene próbálkoznod!
-Hanem mégis kin? Hallod egyáltalán, hogy mit mondtál, vagy teljesen megsüketültél, vagy csak ömlik a szádból a baromság? Gondolkozz már egy kicsit a .....khmmm. Ha ennyire kiborít, akkor legközelebb szólj , hogy ne mozogjak, vagy valami, de ne rajtam töltsd kis a mérged, csak azért mert NEM ÉN hibáztam.
-Akkor mégis ki?
- Gondolkodj el rajta egy kicsit. Nem tehetek róla, hogy ilyen a vérem szaga.
-Szóval baj, hogy olyan vagyok, amilyen?
-Ezt egy szóval nem mondtam!
-De utaltál rá.
-Ez az forgasd ki a szavaimat.
-Nem forgatom ki, csak lefordítom- ordította.
-És mióta jelenti azt amit mondtál az, hogy nem tehetek róla azt, hogy ilyen a vérem szaga?-akadtam, ki-de ha nagyon szeretnéd hallani, akkor igen baj az, hogy az vagy ami. Nem ismerem a korlátaidat, főleg akkor nem miután te magad léped át utána! Legközelebb talán szólj, hogy ,mit csináljak vagy mit nem.
-Ha lesz egyáltalán legközelebb-morogta.
-Igen lehet szerencséd lesz és holnap elcsap egy kocsi. Legalább nem kell aggódnod egy olyan személyért, mint én-csattantam fel és sarkon fordulva elindultam visszafelé. Alig pár lépést tettem csak és már előttem is volt csillogó szemekkel.
-Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz-morogta, majd hirtelen eltűnt, teljesen egyedül hagyva engem az erőben. Persze ez nem is lett volna akkora nagy gond, de sejtelmem nem volt arról, hogy merről jöhettünk se pedig arról, hogy mennyi időbe telhet visszatalálni, főleg nekem, mivel Alec egy jó ideg futva hozott. Nekem az kb 12 óra lehet max 3, de nem is olyan nagy gond, ne is higgye, hogy kb éjfélre vagy csak holnapra érek haza, vagy esetleg megtámad egy vadállat és szétszabdal, de ááá ugyan ki vagyok én...egy senki pont ahogy mondtam neki és ezzel most be is bizonyította.
  Nem tudom, hogy mennyi ideje sétálhattam, nem is volt ismerős a környék, mégis mentem előre gondolva azt, hogy egyszer úgy is kiérek a falka területéből és akkor Alice biztosan meglátja, hogy hol vagyok, Már esteledett és áldottam az eget, hogy ettem Esme finom ebédjéből, így nem volt problémám az éhségtől, de a hideg... nagyon lehűlt az idő és az égen is sötét gomolyfelhők gyülekeztek, jelezve a közelgő vihart. Nem kellett neki sok idő, először csak néhány csepp esett le a földre, majd mint ha dézsából kezdték volna el önteni, úgy szakadt az eső. Pillanatok alatt eláztam, hiába is húzódtam egy fa alá, semmit sem ér. Naná, hogy nekem is ezen a napon kellett otthon hagynom a mobilomat! Vááá- csúsztam le a földre egy fa törzsének vetve a hátam. Talán van egy kis esély arra, hogy Alec lecsillapodik és visszajön értem.
  1 óra telt el, de semmi nem történ, még az eső sem csillapodott... vagyis történt, ugyanis kezdtem megfagyni, így jobbnak láttam talpra állni és tovább menni és mozgásban maradni. Hulla fáradt voltam és legszívesebben  aludtam volna, de jelen körülmények között kénytelen voltam másnapra hagyni a szunyálást. A legszörnyűbb az volt,hogy alig láttam, korom sötét volt, szinte csak botladoztam és tapogatózva kerültem egyről a kettőre, jó sok karcolást és kisebb sebet összeszedve. Csak imádkozni tudtam azért, hogy ne járjon a közelben egy kiéhezett medve, vagy egyéb éhes vadállat.
- Nocsak, kit látnak szemeim- szólalt meg valaki mögöttem, mire megfordultam, de senkit nem láttam. Biztos csak a kimerültség miatt hallucinálok. Mivel semmi gyanúsat nem vettem észre, mentem tovább, mire a második lépés után egy erős ütést éreztem a hátamon, aminek következtében nekirepültem egy fának- hát nem is köszönsz nekem Ivett?- szólalt meg megint a hang. Hát ez nem a szerencsenapom. Ha nem egy medve fal fel, akkor egy vérszomjas vámpír fog velem végezni. Próbáltam felülni és összeszedni magam, de egy porcikám nem mozdult, s a látásomat is homályosította a szemembe folyó vér miatt.- milyen régen láttalak, de főleg a családodat... ja hoppá őket már megöltem-nevetett fel.
-Vivien- suttogtam.
- Pontosan- guggolt le mellém- igen csábító az illatod, de ha nem gond először eljátszadoznék veled és kiélném rajtad a bosszúvágyam, amit Cullenéken nem tudok megvalósítani- ragadta meg a jobb csuklóm, majd teljes erejét kifejtve eltörte a kezem. Úgy sikítottam, mint eddig még soha életembe. Égett a fájdalomtól a karom és bármit tettem nem csillapodott.- lehet nem birom ki, hogy még ne igyak belőled-emelte az ép kezem a szája elé. Már nem érdekelt semmi,csak vártam, hogy vége legyen ennek a szenvedésnek és szűnjön meg minden fájdalom a testemben és a lelkemben is. Éreztem, ahogy a könyökhajlatomnál felsérti a bőröm egy csíkot húzva, amiből kiserkent a vér és a hideg leheletét, majd szájának hidegét, Miközben itta a számára édes nedűt, én egyre gyengébb lettem, nem tudtam kivenni a körülöttem zajló eseményeket, amik egycsapásra megváltoztak, de nem tudtam az okát, bármennyire szeretem volna megtudni.Még mielőtt teljesen elnyelt volna a sötétség, éreztem, hogy valaki felemel a nedves földről.

11.rész

  Lassan minden csillapodni kezdett a házban,legalábbis ahogy hallottam.Ebben a fél órában egész végig Alec mellkasába fúrva a fejem próbáltam lenyugodni,miközben ő  a hátamat simogatta.Kisebb pánikroham támadott meg.Kezdtem már helyre jönni,de a fejfájásom sehogy nem akart elmúlni.Már vártam,hogy apu visszajöjjön a többiekkel és lerohanhassam egy fájdalomcsillapító miatt.
-Hogy érzed magad?-kérdezte suttogva Alec.
-Jobban-motyogtam,szinte már elaludtam ott a karjai közt-de jobban lennék,ha tudnám,hogy a többieknek nem esett semmi bajuk.És ha kapnék aputól egy fejfájás csillapítót.
-Fáj a fejed?-kérdezte kicsit rémülten,miközben a kezével körbejárta a fejem.Olyan jól esett,mikor a tarkómhoz érintette a jéghideg kezét-itt ütött meg,ugye?
-Honnan tudod?
-Vérzik a fejed-kapott hirtelen a karjába és felszaladt velem apu dolgozószobájába-azt hittem,hogy csak azért érzem a véred illatát,mert az a macska megkarmolt,de most már értem-halászott elő egy aprócska mobilt a zsebéből és bepötyögött egy számot-Carlisle! Visszatudnál jönni? Nem a keze miatt éreztük a vérének illatát,hanem mert az a fiú a tarkója fölött ütötte meg.Nem,nem vérzik nagyon,de fáj a feje és azt hiszem,hogy kisebb,vagy nagyobb agyrázkódása van,vagy valami.Rendben köszönöm-nyomta ki a vonalat,majd visszajött hozzám-Carlisle nemsokára itt lesz.
-Nem kellett volna szólnod neki,jól vagyok,csak egy kis alvásra van szükségem-hunytam le a szemem.
-Aludj akkor kedvesem,majd én vigyázok rád-terített rám egy takarót én meg elaludtam.

*

 Arra ébredtem,hogy valaki tapogatja a fejem.
-Au-szisszentem fel,mikor a fájdalmas pontot nyomta meg.
-Bocsánat-hallottam meg Carlisle hangját-hogy érzed magad?
-Mindjárt szétrobban a fejem.
-A felületi sérülés nem súlyos,viszont a kelleténél jóval erősebben vágtak fejbe.Azt ajánlom,hogy a következő napokban ne nagyon kelljél fel az ágyból.
-Akkor nem kell mennem suliba?
-Nem.
-És kapok fájdalomcsillapítót?-ültem fel a segítségével.Még mindig a dolgozószobája kanapéján feküdtem.Mikor megtapogattam a fejem puha kötést véltem felfedezni a buksimon-ez kell rá?
-Igen,ha nem akarod,hogy elfertőződjön a seb.
-Oké,értem-támolyogtam az ajtóhoz a kezébe kapaszkodva-egyébként a többiek jól vannak?
-Igen-mosolyodott el apu-nem voltak sokan,csak ketten.Nem kéne mindig minket féltened.
-Ha ti nem aggódtok magatokért,akkor majd én fogok-nyitottam ki az ajtót,mire Alec aggódó tekintetével találtam magam szemben-szia-mosolyogtam rá,kicsit erőltetve,de nem értem el vele nagyobb hatást,mint szörnyülködőbb arcot-jaj ne nézz már így rám.
-Szörnyen nézel ki-vett át Carlislétól,majd felkísért a szobámba,ahol leültetett az asztalom előtt álló székbe.Egyből megfordultam a székkel és egy lendülettel bekapcsoltam a számítógépemet,majd ugyanazzal a lendülettel visszafordultam szerelmemhez.Viszont a szoba még mindig forgott velem.
-Asszem ezt a közeljövőben hanyagolnom kéne még-fogtam meg a fejem.Miután minden leállt körülöttem kinyújtottam felé a kezem.Hirtelen a karjába kapott és a helyemre ült az ölében tartva-miért van az,hogy amikor ilyen közel vagy hozzám azonnal elálmosodok?
-Ez csak a sok fájdalomcsillapítótól és nyugtatótól van,amit Carlisle adott be neked,miután elaludtál-kezdte el cirógatni az arcom-kérdezhetek valamit?
-Persze-bólintottam-mit szeretnél tudni?
-Ki volt az a személy,aki megtámadt téged?Hogy is hívták?Andrew?
-Muszáj róla beszélnünk?-bújtam jobban hozzá-már úgy sem fontos.
-Ismerted őt.
-Az egyik nagyon régi ismerősöm-vontam vállat.
-A barátod volt?-kérdezte.A hangja alapján nagyon próbált nyugodt hangnemet megütni.
-Azt hitte.Egyszer elhívott vacsorázni,Gondoltam mi lesz abból ha meghallgatom,majd véglegesen elmondom neki 100-ra,hogy nem akarok tőle semmit sem, nem érdekel-meséltem-de nem jött be.Mindig a sarkamban járt,ami nagyon nem tetszett és úgy döntöttem,hogy ha így nem akkor majd nyilvánosság előtt eljut az agyáig,hogy nem érdekel.A legjobb haverjai előtt adtam fel neki a leckét,amitől egy kicsit kiborult és soha nem bocsájtott meg utána-fejeztem be-ennyi.
-Megszégyenítetted.
-Nem tehettem mást,de te most az ő pártját fogod?-néztem fel rá értetlenül.
-Dehogy,csak kíváncsi voltam,hogy ki volt az a személy,hogy miért hívott a kedvesének-morogta.
-Féltékeny vagy.
-Nincs kire.
-Ugye nem fogsz mindig így kifaggatni minden exemről,ha netán tán felbukkanna a jövőben?
-Nem tudom-vont vállat-tudni szeretnék rólad mindent.
-Hát ha én is mindent szeretnék tudni rólad,akkor szerintem itt öregednék meg-sóhajtottam fel-így én úgy döntöttem,hogy megismerlek inkább és türelmesen kivárom,hogy elmondj nekem annyit,amennyit szükségesnek érzel,hogy tudjak róla.Nem lenne neked is egyszerűbb így tenned?-csavartam a kezeim a nyaka köré,majd egy gyors csókot nyomtam a szájára-hm?
-De talán jobb volna-csókolt vissza és addig nem hagytuk abba,míg el nem fogyott a levegőm-szeretlek-ölelt a mellkasához.
-Én is Alec-bújtam hozzá ahogy csak tudtam,mint egy kisegér.Egy ideig így ültünk,mikor csipogott a  számítógépem.Ideje lenne kicsikarni apuéktól egy laptopot,amit akkor tudok használni,amikor csak akarok.
-Mit szeretnél megnézni?-fordult Alec a gép felé velem együtt.
-Az üzeneteimet?Kb. egy hónapja nem néztem meg és bárki kereshetett az idő alatt.Még a végén azt hiszik,hogy eltűntem,vagy elraboltak,amit csak neked szabad.
-Ó köszönöm ezt a megtisztelő feladatot-csókolt bele a nyakamba,amitől kirázott a hideg-talán a hétvégén meg is teszem.
-És hova akarsz majd vinni.
-Titok-suttogta a fülembe.
  Gyorsan megnéztem az üzeneteimet.Csak egymillió üzenetem volt egy ismeretlen személytől.
-Ez meg ki lehet?-kérdeztem,miközben megnyitottam egy levelet,amiben egy telefonszám volt.Előhalásztam a zsebemből a mobilom és bepötyögtem a számot.Kétszer csöngött ki mikor valaki felvette.
-Jól turbékoltok ott bent?-szólt bele a telefonba Felix.
-Vedd át kérlek-nyújtottam át a mobilt Alecnek-nincsen erőm végighallgatni a hülyeségeit-néztem rá boci szemekkel-és ha lehet nyírd ki,hogy majdnem lefagyasztotta  a gépem a hülye üzeneteivel.
-Mindent hallok ám-kopogott be az ajtón Felix-kicsit uncsi volt itt amíg aludtál.-kiabált be-eddig azt hittem,hogy   csak unatkozni fogok ,ha veled jövünk Demetrivel,de kellemesen csalódtam benned.Igazán sok rosszakaród van.
-Jé nem mondod?-forgattam meg a szemem.
-Nem engednél be?
-Ezt eltaláltad-ásítottam egy nagyot.
-Te jó ég!Mindig ilyen álmos vagy?-szörnyülködött Felix.
-Ne felejtsd el-szólalt meg Alec-hogy Carlisle egy kicsit sok nyugtatót adott neki-állt fel velem a karjaiban,majd lefektetett az ágyra és betakargatott és egy puszi kíséretében kiment Felixhez.
-Ne felejtsd el kitekerni a nyakát az üzenetek miatt-motyogtam még megbirkózva az ólomsúlyú szemhéjaimmal.