Sziasztok nagyon hosszú idő után, úgy döntöttem, hogy tovább írom ezt a történetet. Nagyon sokáig gondolkodtam rajta, s miután újra elolvastam a Twilight saga sorozatot, kedvet kaptam hozzá, hogy befejezzem Alec és Ivett szerelmi történetén. Nem ígérem, hogy minden héten lesz friss, mert most már felsőoktatásba járok, de igyekszem. Kérlek szépen kommentáljátok az írásaimat, hogy tudjam min javítsak. Köszi, jó olvasást :)
13.rész
Csip,csip,csip. Erre a furcsa hangra kezdtem el ébredezni, bár legszívesebben visszaaludtam volna, de sajnos nem tudtam visszatérni az öntudatlan semmiségbe, ahol nem éreztem se jót, se rosszat. Sehogy nem akart elmúlni ez a csipogás és kezdett már dühíteni, hogy senki nem kapcsolta ki.
- Ivett!- szólalt meg Carlisle, azaz apu mellettem és csak ekkor jutott eszembe, hogy mi is történt velem. Az emléksokaságtól kipattantak a szemeim, de gyorsan be is csuktam a hirtelen jött éles fénytől. Pár pillanat után megpróbáltam még egyszer kinyitni a szemem, hozzászoktatva a fényhez. Először apu megkönnyebbült arcát láttam kirajzolódni, majd szép sorjában eljutott az agyamig, hogy a szobám ágyában feküdtem, ami át volt alakítva. Mellettem egy csomó gép volt, amikből az a furi hang jött és amikből rengeteg cső áll ki, melyek egy infúzióban végződtem, mégpedig bennem. Vagy 4 tű volt az ép karomban, amitől rosszul lettem.
- Azt hiszem hánynom kell- nyögtem fel, mire Alice jelent meg mellettem és egy tálat tett elém. Éppen időben, mert minden kijött belőlem, ahogy felültem.- te jó ég- öblítettem ki egy pohár vízzel a számat, majd visszafeküdtem- mégis mi történt és miért vagyok én még életben?- néztem apura.- és miért fáj minden egyes porcikám?
- Úgy látszik nem kell már érted aggódnunk- nevetett fel Emmett az ajtófélfának dőlve- majdnem kiszívták a véred, halálsápadt vagy, kis híján meghaltál és az az első mondatod, hogy hánynom kell- ingatta a fejét- és azért élsz még, mert szerencsére időben érkeztünk meg- miután Alec hazatolta a képét egyedül- és szedtük le rólad a nomád vámpírt, aki sajna megszökött, bár máig nem tudom, hogy hogyan.
- Nem nomád- ráztam óvatosan a fejem- hanem Viktória lánya Vivien, aki bosszút akar állni rajtatok az anyja halála miatt, és aki elvette tőlem a szüleimet. És mennyi ideje is vagyok kiütve?
- Viktória lánya?- akadtak ki egyszerre- te ezt honnan tudod?
- Először én kérdeztem.
- 4 napig voltál eszméletlen kislányom, de ebből 2 napig én tartottalak altatásban.- felelt a kérdésemre apu.
- Akkor mondta, mikor majdnem megölt- vontam vállat- lehet adnod kéne még egy kis altatót, sokkal jobb volt kiütve lenni.
- Nem lehet- rázta a fejét apu- nem olyan gyors a gyógyulásod akkor.
- Akkor megtennéd, hogy kiszedet ezeket a tűket belőlem?- böktem a fejemmel a jobb karomra- nagyon nem jó érzés és ha továbbra is ez lesz, megint hányni fogok!
- Néhánytól megszabadíthatlak, de jobb akkor, ha alszol, legalább nem fogod érezni. Viszont kettőnek maradnia kell. Az egyik amelyiken a fájdalomcsillapítót kapod, a másik meg amin a vért kapod.
- Vért?- döbbentem le.
- Vivien kicsit megcsapolt és a kelleténél többet sikerült kiszívnia belőled, mint kellett volna, ezért vérátömlesztésre volt szükséged- magyarázta Edward.
- Jeah- nyögtem fel- esetleg egyéb problémámnak is kéne lennie, amiről még nem tudok, mert nem érzem?
- 2 törött borda, plusz 1 repedt- bólintott apu.
- És az oldaladat szépen befedi egy nagy piros folt.
- Mikor kelhetek fel?
- Ha megengedem- nézett rám határozottan apu és már tudtam is, hogy semmi esélyem nem lenne a kiskutyaszemekkel.- tudom, hogy nem szeretsz még betegen se sokáig egy helyben maradni, de be kell látnod, hogy ez most más helyzet. Igen csúnyán megsérültél Ivett és sokig fog tartani a gyógyulásod. Mikor hazahoztunk félig holtan, kétséges volt, hogy életben tudunk- e tartani, vagy át kell e változtatnunk, aminek nem hiszem, hogy nagyon örültél volna.
- Hát nem- adtam neki igazat, hiszen előttem állt még egy egész élet...persze nem akartam megöregedni, de azért jó lenne olyan 20 éves koromig kibírnom emberként, és addig már csak 2 év.
- És ha már itt tartunk- szólalt meg Jasper- elmesélhetnéd, hogy mi is történt.- tudtunkkal Aleccel voltál a falka területén.
- Igen vele voltam- sóhajtottam fel.
- És?
- Összevesztünk elég csúnyán, mire nekem is és neki is eldurrant az agya, és ott hagyott egyedül a semmi közepém. Nem tudtam, hogy hol is lehetek, így elindultam nagyjából arra, amerről mentünk. Mentem, mentem, mentem, rám esteledett és szakadt az eső is, és mikor megálltam egy picit pihenni, megjelent Vivien és ezt tette- foglaltam össze röviden az eseményeket, nem volt túl sok kedvem beszélni róla, mert részben bosszantott a dolog és mérges voltam Alecre, másrészt bűntudatom is volt a történtekért, mivel én is ugyanolyan hibás vagyok, mint ő.- hol van Alec?- néztem szét a szobában, de sehol nem láttam és senki nem akart válaszolni. Mint ha mindenki arcáról eltűnt volna a jókedv- hol van? Ne kelljen még egyszer megkérdeznem kérlek!.
- Alec visszament egy időre Volterrába- szólalt meg hosszú hallgatás után Alice.
- Oh- csak ennyit tudtam kinyögni. Kicsit sokkolt a hír és kis híján elfogott a sírógörcs, ahogy tudatosult bennem, hogy mennyire nem vagyok fontos neki. Ahelyett, hogy megpróbálná megoldani, vagy legalább megbeszélni a problémánkat, elmenekül, kitépve magát az életemből, ami rohadtul nem fair velem szemben. De ha ő ezt akarj, akkor legyen, egyébként sem hittem annyira, hogy pont én leszek neki a megfelelő.- értem.
- Próbálj meg egy kicsit pihenni Ivett- simogatta meg az arcom Esme- mire felébredsz készítek neked valami finom ennivalót.
- Köszönöm anyu- mosolyogtam rá. Mikor kimentek mind olyan csönd lett, hogy még én is hallottam a szívem dobogását, ami kezdett darabokra törni, főleg, hogy részben az én hibám is, ami történt. Ha nem feszegetem a határait és nem lettem volna gyenge, akkor ez az egész nem történt volna meg. Ráadásul olyan dolgokat is vágtam a fejéhez, amiket nem gondoltam komolyan. Nem is tudom mi üthetett belém. Pedig olyan szépen indult, és nagyon szuperül el is szúrtam. Most biztos utál engem, bár a helyében én is ezt tenném. Nem is hibáztatnám, ha a rossz oldalamról mutatna be a Volturinak. Minden az én hibám...
Ezekkel a gondolatokkal fordultam lassan az oldalamra és sírtam álomba magam, míg Esme fel nem ébresztett, hogy készen van az ebédem, amit már vacsorának ettem meg, minden étvágy nélkül.
13.rész
Csip,csip,csip. Erre a furcsa hangra kezdtem el ébredezni, bár legszívesebben visszaaludtam volna, de sajnos nem tudtam visszatérni az öntudatlan semmiségbe, ahol nem éreztem se jót, se rosszat. Sehogy nem akart elmúlni ez a csipogás és kezdett már dühíteni, hogy senki nem kapcsolta ki.
- Ivett!- szólalt meg Carlisle, azaz apu mellettem és csak ekkor jutott eszembe, hogy mi is történt velem. Az emléksokaságtól kipattantak a szemeim, de gyorsan be is csuktam a hirtelen jött éles fénytől. Pár pillanat után megpróbáltam még egyszer kinyitni a szemem, hozzászoktatva a fényhez. Először apu megkönnyebbült arcát láttam kirajzolódni, majd szép sorjában eljutott az agyamig, hogy a szobám ágyában feküdtem, ami át volt alakítva. Mellettem egy csomó gép volt, amikből az a furi hang jött és amikből rengeteg cső áll ki, melyek egy infúzióban végződtem, mégpedig bennem. Vagy 4 tű volt az ép karomban, amitől rosszul lettem.
- Azt hiszem hánynom kell- nyögtem fel, mire Alice jelent meg mellettem és egy tálat tett elém. Éppen időben, mert minden kijött belőlem, ahogy felültem.- te jó ég- öblítettem ki egy pohár vízzel a számat, majd visszafeküdtem- mégis mi történt és miért vagyok én még életben?- néztem apura.- és miért fáj minden egyes porcikám?
- Úgy látszik nem kell már érted aggódnunk- nevetett fel Emmett az ajtófélfának dőlve- majdnem kiszívták a véred, halálsápadt vagy, kis híján meghaltál és az az első mondatod, hogy hánynom kell- ingatta a fejét- és azért élsz még, mert szerencsére időben érkeztünk meg- miután Alec hazatolta a képét egyedül- és szedtük le rólad a nomád vámpírt, aki sajna megszökött, bár máig nem tudom, hogy hogyan.
- Nem nomád- ráztam óvatosan a fejem- hanem Viktória lánya Vivien, aki bosszút akar állni rajtatok az anyja halála miatt, és aki elvette tőlem a szüleimet. És mennyi ideje is vagyok kiütve?
- Viktória lánya?- akadtak ki egyszerre- te ezt honnan tudod?
- Először én kérdeztem.
- 4 napig voltál eszméletlen kislányom, de ebből 2 napig én tartottalak altatásban.- felelt a kérdésemre apu.
- Akkor mondta, mikor majdnem megölt- vontam vállat- lehet adnod kéne még egy kis altatót, sokkal jobb volt kiütve lenni.
- Nem lehet- rázta a fejét apu- nem olyan gyors a gyógyulásod akkor.
- Akkor megtennéd, hogy kiszedet ezeket a tűket belőlem?- böktem a fejemmel a jobb karomra- nagyon nem jó érzés és ha továbbra is ez lesz, megint hányni fogok!
- Néhánytól megszabadíthatlak, de jobb akkor, ha alszol, legalább nem fogod érezni. Viszont kettőnek maradnia kell. Az egyik amelyiken a fájdalomcsillapítót kapod, a másik meg amin a vért kapod.
- Vért?- döbbentem le.
- Vivien kicsit megcsapolt és a kelleténél többet sikerült kiszívnia belőled, mint kellett volna, ezért vérátömlesztésre volt szükséged- magyarázta Edward.
- Jeah- nyögtem fel- esetleg egyéb problémámnak is kéne lennie, amiről még nem tudok, mert nem érzem?
- 2 törött borda, plusz 1 repedt- bólintott apu.
- És az oldaladat szépen befedi egy nagy piros folt.
- Mikor kelhetek fel?
- Ha megengedem- nézett rám határozottan apu és már tudtam is, hogy semmi esélyem nem lenne a kiskutyaszemekkel.- tudom, hogy nem szeretsz még betegen se sokáig egy helyben maradni, de be kell látnod, hogy ez most más helyzet. Igen csúnyán megsérültél Ivett és sokig fog tartani a gyógyulásod. Mikor hazahoztunk félig holtan, kétséges volt, hogy életben tudunk- e tartani, vagy át kell e változtatnunk, aminek nem hiszem, hogy nagyon örültél volna.
- Hát nem- adtam neki igazat, hiszen előttem állt még egy egész élet...persze nem akartam megöregedni, de azért jó lenne olyan 20 éves koromig kibírnom emberként, és addig már csak 2 év.
- És ha már itt tartunk- szólalt meg Jasper- elmesélhetnéd, hogy mi is történt.- tudtunkkal Aleccel voltál a falka területén.
- Igen vele voltam- sóhajtottam fel.
- És?
- Összevesztünk elég csúnyán, mire nekem is és neki is eldurrant az agya, és ott hagyott egyedül a semmi közepém. Nem tudtam, hogy hol is lehetek, így elindultam nagyjából arra, amerről mentünk. Mentem, mentem, mentem, rám esteledett és szakadt az eső is, és mikor megálltam egy picit pihenni, megjelent Vivien és ezt tette- foglaltam össze röviden az eseményeket, nem volt túl sok kedvem beszélni róla, mert részben bosszantott a dolog és mérges voltam Alecre, másrészt bűntudatom is volt a történtekért, mivel én is ugyanolyan hibás vagyok, mint ő.- hol van Alec?- néztem szét a szobában, de sehol nem láttam és senki nem akart válaszolni. Mint ha mindenki arcáról eltűnt volna a jókedv- hol van? Ne kelljen még egyszer megkérdeznem kérlek!.
- Alec visszament egy időre Volterrába- szólalt meg hosszú hallgatás után Alice.
- Oh- csak ennyit tudtam kinyögni. Kicsit sokkolt a hír és kis híján elfogott a sírógörcs, ahogy tudatosult bennem, hogy mennyire nem vagyok fontos neki. Ahelyett, hogy megpróbálná megoldani, vagy legalább megbeszélni a problémánkat, elmenekül, kitépve magát az életemből, ami rohadtul nem fair velem szemben. De ha ő ezt akarj, akkor legyen, egyébként sem hittem annyira, hogy pont én leszek neki a megfelelő.- értem.
- Próbálj meg egy kicsit pihenni Ivett- simogatta meg az arcom Esme- mire felébredsz készítek neked valami finom ennivalót.
- Köszönöm anyu- mosolyogtam rá. Mikor kimentek mind olyan csönd lett, hogy még én is hallottam a szívem dobogását, ami kezdett darabokra törni, főleg, hogy részben az én hibám is, ami történt. Ha nem feszegetem a határait és nem lettem volna gyenge, akkor ez az egész nem történt volna meg. Ráadásul olyan dolgokat is vágtam a fejéhez, amiket nem gondoltam komolyan. Nem is tudom mi üthetett belém. Pedig olyan szépen indult, és nagyon szuperül el is szúrtam. Most biztos utál engem, bár a helyében én is ezt tenném. Nem is hibáztatnám, ha a rossz oldalamról mutatna be a Volturinak. Minden az én hibám...
Ezekkel a gondolatokkal fordultam lassan az oldalamra és sírtam álomba magam, míg Esme fel nem ébresztett, hogy készen van az ebédem, amit már vacsorának ettem meg, minden étvágy nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése