15. rész
- Nem vagy valami jó bőrben kedvesem- lépett közelebb Andrew, mire elfogott a félelem. Miért pont most nincsenek itthon a többiek- Vivien igen csúnyán elbánt veled- mosolygott a nőre- bár már nem élnél, ha Cullenék nem avatkoznak közbe. Folyton az utamban állnak- morogta, miközben a szemei feketére színeződtek- de ne félj- fogta meg a törött karomat és kezdte el szorítani, mire éles fájdalom nyilallt bele., könnyeket csalva a szemembe- most nincsenek itt, hogy megvédjenek- mondta, majd egy lendülettel pofon vágott, amitől kirepültem az ágyból, nekicsapódva az egyik falnak. A kezeimből kiszakadtak az infúziók, melyek helyéről vastag csíkban folyni kezdett a vér. Mozdulatlanul terültem el a földön, egy nyikkanás nem hagyta el a számat, csak a szemeimből bugyogtak elő a könnyek. Nem tudtam harcolni ellenük és már nem is akartam. Azt kívántam csak, hogy legyen már vége mindennek és ne fájjon többé az élet.
- Megbeszéltünk valamit Andrew- szólalt meg Vivien- nem öljük még meg a kislányt- guggolt le mellém, majd a hajamnál fogva állított talpra- először bemártjuk Cullenékat a Volturinál, elvégre szabályt szegtek. Majd ők eleszik az útból őket és nem kell attól tartanunk, hogy újból keresztbe tesznek nekünk- mondta. Szóval nem vették észre, hogy Alec itt volt Felixel. Janenel és Demetrivel együtt. Talán ez a kis apróság még megmentheti az életem- majd azután eljátszadozhatunk vele- ragadta meg a torkom, majd a térdével gyomorszájba rúgott. Összegörnyedve, levegő után kapkodva rogytam a földre és biztos voltam benne, hogy az eddig beforrt bordáim ismét eltörtek- ha ügyes és segítőkész kislány leszel- hajolt fölém Vivien- akkor nem kell sokat szenvedned- hozod te Andrew? Én még kitekerném a vékony kis nyakát- lökött bele a kezei közé, melyek vasmarokként zárultak körülöttem.
- Nagyon szívesen- mosolyodott el gonoszul Andrew végighúzva a kezét az arcomon, a nyakamon, majd lefelé haladva a mellkasomon, amitől egyszerre fogott el a félelem és a hányinger. A következő amit éreztem az az volt, hogy a karjaiba kap és szélsebesen kezd el futni az egyik irányba. Azt hiszem valahol még az elején veszthettem el az eszméletem.
Alice szemszöge:
Az iskola után elmentünk vadászni. Jó sokáig tartott, mert mindenki a kedvencét akarta enni, kivéve én. Nekem elég volt néhány szarvas és egy puma. Teljesen be voltam pörögve a közeledő nagy vásárlókörútra, ahova drága húgicám, Ivett is jönni fog. Rá is fér egy kis kikapcsolódás, mióta Alec visszatért a többiekkel a Volturihoz. Teljesen maga alatt volt és bármennyire is próbálta leplezni csalódottságát, nem tudta elrejteni előlünk az érzéseit, főleg Jasper elől, aki mindent érzett, amit ő. De nem akartuk, hogy jobban szenvedjen, ezért belementünk a játékba és éltük tovább az életünket, mint ha mi sem történt volna, úgy mint mielőtt Ivett elment volna Olaszországba. Maximum, ha összefutok újra azzal a hülyével, majd jól helybenhagyom Emmett segítségével, jól a fejébe verve, hogy soha ne csináljon ilyet Ivettel, mert legközelebb az egész családdal kell szembe néznie, ide vagy oda a Volturival.
Alig múlt el 2 óra, mikor a mobilom rezegni kezdett a zsebembe. Csak meg kellett néznem a számot és tudtam, hogy Esme az.
- Szia anyu, mi újság?- kérdeztem boldogan, csilingelő hangomon.
- Gyertek gyorsan haza, Ivett eltűnt- zokogta Esme a hangjából ítélve. Teljesen lefagytam. Ivett... eltűnt...
- Kicsim, minden rendben- jelent meg mellettem Jasper, majd mikor látta, hogy le vagyok fagyva, kivette a kezemből a mobilom és beszélni kezdett Esmével. Minden szót hallottam, de egyszerűen nem voltam képes felfogni mit beszélek. Nem láttam semmit. Nem láttam, hogy bármi is történne Ivettel, ezért egyeztem bele ebbe a vadászatba. Csak 5 órát hagytuk magára és addig ő aludt. Nem az lehetetlen...
- 2 vámpír járt itt,az egyik Vivien, a másik Andrew- szipogta Esme- elvitték magukkal, de biztos, hogy bántották, mert nagyon sok vért vesztett Ivett.
- Nyugodj meg Anya!- szólt rá Jasper- mindjárt otthon vagyunk s megbeszéljük- tette le a telefont, majd összeboronálva a társaságot, rövid összefoglaló után elindultunk. 2 perc alatt hazaértünk. Egyből megcsapott minket Ivett vérének illata, amit Esme takarítószerekkel próbált eltüntetni a szobájában. Amint meglátott minket, egyből Carlisle karjába vetette magát, aki ugyanabban a pillanatban lépett be a házba, mint mi.
- Alice, nem láttál semmit?- kérdezte nyugodtan Carlisle, mire megráztam a fejem.
- Nem, annyit láttam, hogy Ivett alszik és csak akkor ébred fel, mikor hazaérünk- suttogtam letörve. Az egész az én hibám!
- Nem a te hibás Alice nem láthatsz mindent előre- mondta Edward, Bella oldalát átkarolva- mi is ugyanannyira vagyunk hibásak, hiszen magára hagytuk, miközben tudtuk, hogy 2 vámpír is a vérére szomjazik. A falka sem értesített minket idegenekről. Valami képességük lehet, hogy nem vettük észre, hogy a közelben lehetnek.
- Edwardnak igaza van lányom- értett vele egyet Carlsile- most az a fontos, hogy megtaláljuk Ivettet remélhetőleg még életben és akkor....- a többit nem hallottam, mert hirtelen egy látomás kúszott a szemeim elé. "Volterrában voltam a nagyterembe, ahova a 2 nomád tette be éppen a lábát. Köztük volt egy vékony, meggyötört ember, szemét fekete kötés fedte, arca többi részét pedig a haja takarta el. Tudtam, hogy Ivett az, már csak a farmer és a blúza miatt is, amiket én adtam rá még a reggel. A nagyterem közepére lökdösték, Aro, Marcus és Caius elé, aki figyelmüket nekik szentelték, majd amint megérezték az illatot talpa ugrottak és....." Ennyi volt az egész.
- Ivett Volterrában van- mondta Edward, aki a gondolataimat figyelve, látta az egész víziót. Most örültem neki, hogy gondolatokban tud olvasni, mert jelenleg nem lettem volna képes elmondani mindent.
- Azt hiszem ideje lenne indulnunk. A jelek szerint a 2 nomád nem tud arról, hogy Ivett a Volturi kegyében áll és igen jó kapcsolatba van velük- mondta Emmett.
- Alice látomásából nem reménykedhetnek sok mindenben- húzta mosolyra a száját Ed- de Iv nincsen valami jó bőrben.
- Akkor sietnünk kell- csapta össze a két kezét Carlisle- út közben felhívom Aroékat és figyelmeztetem őket- mondta és már rohantunk is a reptér felé.
- Nem vagy valami jó bőrben kedvesem- lépett közelebb Andrew, mire elfogott a félelem. Miért pont most nincsenek itthon a többiek- Vivien igen csúnyán elbánt veled- mosolygott a nőre- bár már nem élnél, ha Cullenék nem avatkoznak közbe. Folyton az utamban állnak- morogta, miközben a szemei feketére színeződtek- de ne félj- fogta meg a törött karomat és kezdte el szorítani, mire éles fájdalom nyilallt bele., könnyeket csalva a szemembe- most nincsenek itt, hogy megvédjenek- mondta, majd egy lendülettel pofon vágott, amitől kirepültem az ágyból, nekicsapódva az egyik falnak. A kezeimből kiszakadtak az infúziók, melyek helyéről vastag csíkban folyni kezdett a vér. Mozdulatlanul terültem el a földön, egy nyikkanás nem hagyta el a számat, csak a szemeimből bugyogtak elő a könnyek. Nem tudtam harcolni ellenük és már nem is akartam. Azt kívántam csak, hogy legyen már vége mindennek és ne fájjon többé az élet.
- Megbeszéltünk valamit Andrew- szólalt meg Vivien- nem öljük még meg a kislányt- guggolt le mellém, majd a hajamnál fogva állított talpra- először bemártjuk Cullenékat a Volturinál, elvégre szabályt szegtek. Majd ők eleszik az útból őket és nem kell attól tartanunk, hogy újból keresztbe tesznek nekünk- mondta. Szóval nem vették észre, hogy Alec itt volt Felixel. Janenel és Demetrivel együtt. Talán ez a kis apróság még megmentheti az életem- majd azután eljátszadozhatunk vele- ragadta meg a torkom, majd a térdével gyomorszájba rúgott. Összegörnyedve, levegő után kapkodva rogytam a földre és biztos voltam benne, hogy az eddig beforrt bordáim ismét eltörtek- ha ügyes és segítőkész kislány leszel- hajolt fölém Vivien- akkor nem kell sokat szenvedned- hozod te Andrew? Én még kitekerném a vékony kis nyakát- lökött bele a kezei közé, melyek vasmarokként zárultak körülöttem.
- Nagyon szívesen- mosolyodott el gonoszul Andrew végighúzva a kezét az arcomon, a nyakamon, majd lefelé haladva a mellkasomon, amitől egyszerre fogott el a félelem és a hányinger. A következő amit éreztem az az volt, hogy a karjaiba kap és szélsebesen kezd el futni az egyik irányba. Azt hiszem valahol még az elején veszthettem el az eszméletem.
*
Az iskola után elmentünk vadászni. Jó sokáig tartott, mert mindenki a kedvencét akarta enni, kivéve én. Nekem elég volt néhány szarvas és egy puma. Teljesen be voltam pörögve a közeledő nagy vásárlókörútra, ahova drága húgicám, Ivett is jönni fog. Rá is fér egy kis kikapcsolódás, mióta Alec visszatért a többiekkel a Volturihoz. Teljesen maga alatt volt és bármennyire is próbálta leplezni csalódottságát, nem tudta elrejteni előlünk az érzéseit, főleg Jasper elől, aki mindent érzett, amit ő. De nem akartuk, hogy jobban szenvedjen, ezért belementünk a játékba és éltük tovább az életünket, mint ha mi sem történt volna, úgy mint mielőtt Ivett elment volna Olaszországba. Maximum, ha összefutok újra azzal a hülyével, majd jól helybenhagyom Emmett segítségével, jól a fejébe verve, hogy soha ne csináljon ilyet Ivettel, mert legközelebb az egész családdal kell szembe néznie, ide vagy oda a Volturival.
Alig múlt el 2 óra, mikor a mobilom rezegni kezdett a zsebembe. Csak meg kellett néznem a számot és tudtam, hogy Esme az.
- Szia anyu, mi újság?- kérdeztem boldogan, csilingelő hangomon.
- Gyertek gyorsan haza, Ivett eltűnt- zokogta Esme a hangjából ítélve. Teljesen lefagytam. Ivett... eltűnt...
- Kicsim, minden rendben- jelent meg mellettem Jasper, majd mikor látta, hogy le vagyok fagyva, kivette a kezemből a mobilom és beszélni kezdett Esmével. Minden szót hallottam, de egyszerűen nem voltam képes felfogni mit beszélek. Nem láttam semmit. Nem láttam, hogy bármi is történne Ivettel, ezért egyeztem bele ebbe a vadászatba. Csak 5 órát hagytuk magára és addig ő aludt. Nem az lehetetlen...
- 2 vámpír járt itt,az egyik Vivien, a másik Andrew- szipogta Esme- elvitték magukkal, de biztos, hogy bántották, mert nagyon sok vért vesztett Ivett.
- Nyugodj meg Anya!- szólt rá Jasper- mindjárt otthon vagyunk s megbeszéljük- tette le a telefont, majd összeboronálva a társaságot, rövid összefoglaló után elindultunk. 2 perc alatt hazaértünk. Egyből megcsapott minket Ivett vérének illata, amit Esme takarítószerekkel próbált eltüntetni a szobájában. Amint meglátott minket, egyből Carlisle karjába vetette magát, aki ugyanabban a pillanatban lépett be a házba, mint mi.
- Alice, nem láttál semmit?- kérdezte nyugodtan Carlisle, mire megráztam a fejem.
- Nem, annyit láttam, hogy Ivett alszik és csak akkor ébred fel, mikor hazaérünk- suttogtam letörve. Az egész az én hibám!
- Nem a te hibás Alice nem láthatsz mindent előre- mondta Edward, Bella oldalát átkarolva- mi is ugyanannyira vagyunk hibásak, hiszen magára hagytuk, miközben tudtuk, hogy 2 vámpír is a vérére szomjazik. A falka sem értesített minket idegenekről. Valami képességük lehet, hogy nem vettük észre, hogy a közelben lehetnek.
- Edwardnak igaza van lányom- értett vele egyet Carlsile- most az a fontos, hogy megtaláljuk Ivettet remélhetőleg még életben és akkor....- a többit nem hallottam, mert hirtelen egy látomás kúszott a szemeim elé. "Volterrában voltam a nagyterembe, ahova a 2 nomád tette be éppen a lábát. Köztük volt egy vékony, meggyötört ember, szemét fekete kötés fedte, arca többi részét pedig a haja takarta el. Tudtam, hogy Ivett az, már csak a farmer és a blúza miatt is, amiket én adtam rá még a reggel. A nagyterem közepére lökdösték, Aro, Marcus és Caius elé, aki figyelmüket nekik szentelték, majd amint megérezték az illatot talpa ugrottak és....." Ennyi volt az egész.
- Ivett Volterrában van- mondta Edward, aki a gondolataimat figyelve, látta az egész víziót. Most örültem neki, hogy gondolatokban tud olvasni, mert jelenleg nem lettem volna képes elmondani mindent.
- Azt hiszem ideje lenne indulnunk. A jelek szerint a 2 nomád nem tud arról, hogy Ivett a Volturi kegyében áll és igen jó kapcsolatba van velük- mondta Emmett.
- Alice látomásából nem reménykedhetnek sok mindenben- húzta mosolyra a száját Ed- de Iv nincsen valami jó bőrben.
- Akkor sietnünk kell- csapta össze a két kezét Carlisle- út közben felhívom Aroékat és figyelmeztetem őket- mondta és már rohantunk is a reptér felé.
*
Majd szétrobbant a fejem, mikor magamhoz tértem. Csak az a hideg enyhítette a fájdalmaimat, amihez hozzá voltam "préselve". A hangok alapján valamilyen szobában voltam, ugyanis kintről autók zúgása hallatszott be.
- Jó estét kedvesem- szólalt meg nagyon közelről Andrew és akkor bevillantak az előző órák eseményei. A szívem vadul dübörögni kezdett a mellkasomban, mikor eljutott a tudatomig, hogy az ő karjaiban fekszem egy ágyban- remélem jól aludtál, mert most egy ideig biztos nem fogsz. Pár óra perc múlva lemegy a nap és szépen besétálunk a Volturihoz, ahol nem vár más rád, csak szenvedés- mily szerencse, hogy nem tudja, hogy az amiket ketten elképzeltek, az rájuk lesz igaz és nem rám. Ettől a résztől nem féltem, már alig vártam, hogy a biztonságot nyújtó falak között legyek és újra láthassam még legalább egyszer Őt, hogy bocsánatot tudjak kérni tőle mindenért- miért nem félsz kedvesem? Esetleg elvitte a cica a nyelvedet? Erről könnyen meggyőződhetek- mondta, majd erőszakosan maga felé fordított és száját az enyémre tapasztotta, nyelvét betuszkolva a számba. Felfordult a gyomrom, de minden erőfeszítésem ellenére sem engedett el, csak miután az oxigénhiánytól újból az eszméletvesztés szélén álltam- ne aludj el megint kedves- vágott pofon, amitől kirepedt a szám széle.
- Ne bánts annyira Andrew, még lesz rá alkalmad kiélvezni a kislányt, most viszont induljunk- lépett mellém, majd egy fekete ronggyal letakart a szemem, vakságra ítélve- hozd és haladjunk, mert nem jutunk egyről a kettőre- parancsolta Vivien.
- Ahogy óhajtod szerelmem- kapott a karjaiba, aztán futásnak eredt. Majd megfagytam, annyira fáztam, de hálaistennek alig egy percig tartott az út. Nem láttam semmit, de hallottam és éreztem mindent, mit például, hogy Andrew letesz a lábaimra és beszélni kezd valakivel- Arohoz, Caiushoz és Marcushoz jöttünk, bűncselekményt szeretnénk bejelenteni.
"Mindjárt vége"- gondoltam, miközben Andrew maga után húzva haladtunk valamerre. Egyszer jó idő volt, máskor viszont annyira hideg, hogy összekoccantak a fogaim tőle. A szemét a hajamat megragadva állított meg, s a hangok alapján egy nehéz ajtó nyílt ki előttünk. Szóval a nagyterembe értünk. "Már csak pár lépés"
- Minek köszönhetjük látogatásotokat- szólalt meg Aro cseppet sem kedvesen, mint ha az előbb kapott volna valami rossz hírt.
- Bűncselekményt szeretnénk bejelenteni Cullenék felől- lökött rajtam egyet Vivien, mire a térdem hangos koccanással ért földet. Mindenem fájt már, azt kívántam essünk már túl ezen, csak legyen vége mindennek, szűnjön meg a világ létezni és hagyjanak békén. éreztem, hogy egész testembe remegek s, hogy a könnyeim szakadatlanul folynak végig az arcomon.
- Igen- morogta dühösen Caius.
- Mi is úgy gondoljuk, hogy bűncselekmény történt- vette át a szót Marcus.
- Csak éppen nem Cullenék követték el, hanem ti!- ordította Aro és akkor elszabadult a pokol...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése